Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 13481 - 13500 | ÖSSZESEN: 43265 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Nyárias hétvége fátyolfelhőkkel, melegfronttal.
Cikk
József Attila Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben című feljegyzése alapján készült előadás látható a Miskolci Nemzeti Színházban József Attilát meg fogom ölni… címmel Fandl Ferenc rendezésében Rudolf Szonja, Harsányi Attila és Fandl Ferenc előadásában.
Cikk
Százezer forint volt a minimális cél, a tízszerese jött össze a tiszta szívből jövő, önzetlen felajánlásnak köszönhetően.
Cikk
A fiatalkorú gyanúsított a lányok toborzásáért cserébe lakhatást és havi 20 ezer forintot kapott a másik két gyanúsítottól – a tájékoztatta szerkesztőségünket a Miskolci Törvényszék.
Cikk
A város lapja húsz, a városi televízió pedig harminckilenc éves.
Cikk
Elindította Mentő Márton elnevezésű, gyermekekkel kapcsolatos vészhelyzetekre felkészítő mobilalkalmazását a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat - közölte a szervezet az MTI-vel.
Cikk
Hiánypótló városi versenyt szervezett az általános iskolák 1-8. osztályos sajátos nevelési igényű (SNI) tanulói számára a Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola, a Miskolci Tankerületi Központ támogatásával pénteken.

Miskolc Napló 2024.04.13.

Miskolc Napló
Cikk
A CineFest 20 éves történetének emlékeiből nyílt kiállítás a Művészetek Házában péntek délután. De számos kapcsolódó program is kísérte az eseményt. 
Cikk
Méltányossági emelést kérhetnek azok a nyugdíjasok, akiknek az ellátása nem haladja meg a százhúszezer forintot.
Cikk
„Vasgyári Zenei Álmok” címmel nyílt kiállítás pénteken, a Vasgyári Közösségi Házban. A tárlat különlegessége, hogy gyermekeknek tervezett iskolaépületek makettjei, látványtervei sorakoznak fel.
Cikk
​​​​​​​Az összeget 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére lehet igénybe venni. 
Cikk
A tavaszi karbantartások miatt zárva lesz a Selyemréti Strandfürdő április 21. és április 28- között – írja honlapján a létesítmény. 
Cikk
A rendőrök a lakosság segítségét kérik az azonosításhoz.
Cikk
Nagyon úgy fest, hogy a fiatal miskolci építész víziójának világszerte nincs párja.
Cikk
A lárvák száma folyamatosan emelkedik a tenyészőhelyeken. Az első irtást április 10-én és 11-én már el is végezték a szakemberek - tájékoztatta szerkesztőségünket a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.
Cikk
Tavaly év végén adták át a forgalomnak az új 260-as, a többi közt a Sajószentpétert is elkerülő utat. A fejlesztés lehetőséget teremtett arra, hogy a településen átmenő nehézgépjármű forgalmat átirányítsák az új útra, tehermentesítve ezzel a várost.
Cikk
Az E.ON Férfi OB I. középszakasz alsóházának ötödik fordulójában a PVSK Mecsek Füszért csapatát fogadta a PannErgy-Miskolc a Kemény Dénes Sportuszodában, és győzte le 12-10-re, fordulatos, nehéz játszmában.
Cikk
Barkai László független polgármesterjelöltként indul a június 9-ei önkormányzati választáson, több párt és civil szervezetek támogatásával. A gyermekorvos, gyermektüdőgyógyász, diabetológus, kórházigazgató, egyetemi tanár, az MTA doktora azt vallja: csak közös erővel és közös akarattal helyezhetjük vissza Miskolcot hazánk és Európa fejlettségi térképére.
Cikk
A Serbu Adolf utca egy szakaszát zárják le hétfőtől péntekig.