Ugrás a tartalomra

Átadták az LIV. Észak-Magyarországi Fotóművészeti Szemle díjait

Létrehozva
Ünnepélyes keretek között rendezték meg szombaton a LIV. Észak-Magyarországi Fotóművészeti Szemle díjátadóját a Miskolci Nemzeti Színházban. Az idei eseményt a Miskolci Fotóklub szervezte, amelyre mindhárom megyéből – Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád – szép számban érkeztek pályázók és fotóbarátok. Alkotásaikkal és jelenlétükkel tovább emelték a rendezvény színvonalát.

A díjakat Fekete Zoltán, a Miskolci Fotóklub elnöke adta át, aki elismerően méltatta a beérkezett pályamunkák kiemelkedő minőségét. Külön köszönetet mondott a háromtagú zsűrinek is, melynek tagjai voltak: Horváth Imre A-MAFOSZ/s, EFIAP/s, a MAFOSZ elnöke; Gál András, az Esztergomi Fotográfiai Biennálé művészeti vezetője, a Magyar Fotóművész Szövetség tagja; valamint Cserkúti György, MAOE tag, fotóművész, akiknek a felnőtt kategóriákban 69 alkotó 846 színvonalas fotójából kellett kiválasztaniuk a 94 kiállításra kerülő alkotást és a díjazottakat. Az ifjúsági szekcióban sem volt könnyű dolguk, itt is rekordszámú nevezés érkezett.

Kép

A kollekciódíjat és az azzal járó MAFOSZ-plakettet Gulyás Péter nyerte el. Miskolc Város Különdíját Kavecsánszki Erzsébet önkormányzati képviselő adta át, aki szintén elismeréssel szólt a helyi és regionális fotóművészek teljesítményéről. Az esemény különleges pillanata volt, amikor a szervezők köszöntötték a 90 éves Juhász Miklós fotóművészt, aki évtizedek óta meghatározó alakja a magyar fotóművészetnek. A díjátadó ünnepség hangulatát fiatal miskolci zenészek előadása tette még emlékezetesebbé.

A szervezők köszönetet mondtak minden támogatónak, közreműködőnek és pályázónak, akik hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. A kiállítás a Miskolci Nemzeti Színházban tekinthető meg az előadások
előtt.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.