Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 13921 - 13940 | ÖSSZESEN: 43241 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Miskolc polgármestere március 15-ei beszédében úgy fogalmazott, akárcsak a 176 évvel ezelőtt élt magyaroknak, úgy nekünk is az a legfontosabb feladatunk, hogy megtaláljuk és megbecsüljük azt, amit egymással és egymásért tehetünk közös sikerünkért.
Cikk
Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából Kölcsey Ferenc és Szendrey Júlia kéziratai, valamint 19. századi fotográfiák, köztük az Egressy család dagerrotípiái váltak mindenki számára szabadon hozzáférhetővé és letölthetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Copia és Fotótér elnevezésű tartalomszolgáltatásában.
Cikk
A hírt a nyilvánossággal barátja, Száraz Miklós György osztotta meg. Ficsku Pál író, könyvkiadó, szerkesztő ötvenhét éves volt - olvasható a litera.hu-n.
Cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetet, amely elérhető a NAV eSZJA-oldalán vagy Ügyfélportálján, a végső beadási határidő előtt nem árt az érintetteknek átnézni, ha szükséges időben módosítani.
Cikk
A Szent István téren pénteken és szombaton is családi napi programok és koncertek várják a miskolciakat. A naposnak ígérkező időben érdemes lesz kimozdulni.
Cikk
A kijelölt járműveken ötszáz forint ellenében szállíthatók a kétkerekűek, de van számos kivétel, eltérő díjszabás is, mutatjuk.
Cikk
Kegyes lesz hozzánk az időjárás a nemzeti ünnepen, több órára kisüt a nap, eső nem várható.
Cikk
Gratulációk, jókívánságok, visszaemlékezések és meghitt beszélgetések, vers, zenei művek és vacsora alkották a miskolci festőművész születésnapi meglepetés estélyének gerincét csütörtökön este Miskolcon, a Népkerti Vigadóban.
Cikk
Immár huszonötödik alkalommal nyílt meg a „Magyar vagyok... Határtalanul” című nemzetközi kiállítás csütörtökön Miskolcon. A rajzoknak ezúttal is, mint tavaly, a polgármesteri hivatal aulája adott otthon. A megnyitó ünnepség egyben a legjobbnak ítélt alkotások díjátadó ünnepsége is volt.
Cikk
Szopkó Tibor lakossági fórumot tartott a fazekas utcai aluljáró közelében, ahol az önkormányzati választókörzetének tervezett fejlesztéseiről beszélt.
Cikk
Kezdetekben tájképeket festett, ahova fekete alakok formájában odacsempészte az embert.

Miskolci Napló 2024.03.16.

Miskolc Napló
Cikk
Munkatársunk több mint tíz éve dolgozik az idén harminckilenc éves Miskolc Televíziónál.
Cikk
Nemzeti színekbe „öltözik” az avasi kilátó és a lillafüredi vízesés március 15-én.
Cikk
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulója alkalmából március 15-én városszerte több helyszínen tartanak megemlékezéseket. A Szent István téren pénteken és szombaton is családi nap és koncertek várják a miskolciakat.
Cikk
A Miskolc TV-n a 176 éve kirobbant 1848–49-es forradalom és szabadságharcra emlékezünk pénteken 18 órától. 
Cikk
A Bárczay-kertben található országzászlónál nemcsak a 176 évvel ezelőtt történtekre emlékeztek, hanem arra is, hogyan hatottak az események az akkor még önálló Hejőcsabára.
Cikk
A DAL 2024 döntős szerzeményét is hallhatja a miskolci közönség a HoldEső március 15-i koncertjén.
Cikk
A nagy sikerű beszélgetéssorozaton országos hírű közéleti személyiségek osztják meg benyomásaikat Miskolcról.
Cikk
A Művészettörténet testközelből című előadássorozat részeként Várkonyi György művészettörténész tart majd előadást a Művészetek Háza kávézójában.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.