Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 15841 - 15860 | ÖSSZESEN: 43321 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
A 7. BorsodCross elnevezésű kerékpárversenyt az UBM Cyclo-Cross Challenge idei harmadik állomásaként, november 18-án, szombaton rendezték meg Miskolcon. Legjobb miskolciként Mindszenti Ákos a hetedik helyen érkezett célba.
Cikk
A Magyar Nemzeti Bank idén először készít pénzügyi fogyasztóvédelmi adventi naptárt, amelyben 24 napon át 24 pénzügyi tanácsot ad, és tippeket oszt meg a közösségi médiafelületein, hogy segítse a karácsonyi és az év végi felelős vásárlást és hitelfelvételt.
Cikk
Háborús területen lévő vagy háború elől menekülő magyarok számára adnak pszichológiai támogatást szakemberek ingyen.
Cikk
Fandl Ferenc: „ha nagy szavakat akarnék használni, azt mondanám, műfajt teremtettünk”.
Cikk
Az idei év eddigi legnagyobb havi forgalmát könyvelhette el októberben a használtautó-piac. Míg az első félévben az adásvételek száma végig elmaradt az előző év hasonló időszakától, júliustól a piac már felülteljesítő volt, így megnőtt az esélye a tavalyi csúcs meghaladásának is - következtet szerdán kiadott elemzésében a JóAutók.hu.
Cikk
A férfi egy miskolci plébánia irodájából közel egymillió forint értékben szándékozott készpénzt eltulajdonítani. Az előző két cselekménye során, mintegy 700 ezer forinthoz jutott hozzá, mire a harmadik kísérletnél tetten érték.
Cikk
Feltámad a szél, de sokat fog sütni a nap, fronthatás nem várható a mai napon.
Cikk
A kialakult háborús helyzetről beszélt Izrael tiszteletbeli konzulja kedd délután Miskolcon. 
Cikk
A posta első embere szerint teszik ezt azért, mert a társaság elkötelezett a fenntarthatóság mellett.
Cikk
December utolsó napjáig még ön is voksolhat arról, milyen ötletek valósuljanak meg a 2023-as részvételi költségvetés részeként.
Cikk
A programot a Salkaházi Plusz Program részeként szervezik meg a MÜHA Uránia Art Mozitermében.
Cikk
Az elmúlt huszonnégy óra legfontosabb miskolci hírei következnek egy percben. 
Cikk
Szerdán megerősödik, később pedig viharossá fokozódik a szél, de az igazán hideg időjárás csak a hét második felében érkezik, holnap még akár tíz fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála.   
Cikk
Talán te is hallottad már azt a kifejezést, hogy macskanátha. Ebben az esetben nem ugyanaz a helyzet, mint nálunk, embereknél. Tehát nem kell lesben állnod jó sok zsebkendővel felvértezve, hogy a kellő pillanatban megtörölgethesd vele kis vagy nagy cicapajtásod orrocskáját. Ez lényegében egy olyan gyűjtőfogalom, ami egy megfázásos, orrfolyásos, szemgyulladásos kórkép. Minél kisebb a cica, annál súlyosabbak lehetnek ezek a tünetek, és annál veszélyesebb is lehet az állatra.
Cikk
Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy az álláskeresés az egyik legnehezebb és legmeghatározóbb része az életünknek. “Jól döntöttem-e? Milyenek lesznek a munkatársak? Megéri-e?”  Bizonyára sok hasonló kérdés felmerült már bennünk, akár pályakezdőként, akár több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberként szerettünk volna elhelyezkedni. De mindezt megelőzve először azt kell kiválasztanunk, hogy hol keressünk!
Cikk
A diósgyőri születésű Kozák Miklósnét kilencvenedik születésnapja alkalmából a város nevében Szopkó Tibor alpolgármester köszöntötte fel egy nagy csokor virággal és az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt emléklappal.
Cikk
Javult az egészségügyi ellátás színvonala annak a közel 800 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatásnak köszönhetően, amiből fejlesztették a vármegyei központi kórház és tagkórházainak onkológiai és kardiológiai eszközparkját.
Cikk
Az első adventi gyertyát jövő vasárnap gyújtják meg a hagyományoknak megfelelően a Szent István téren, a programok viszont változatosak, színesebbek lesznek az elmúlt évekhez képest.
Cikk
Most hétvégén az állatkertbe várják a látogatók adományait, melyeket a Gyermekjóléti Szolgáltatás munkatársai juttatnak el az érintetteknek. 
Cikk
A Miskolci Egyetem elmúlt időszakának legfontosabb hírei mindössze egy percben.