Ugrás a tartalomra

Közel-Keletről közelről 

Létrehozva
A kialakult háborús helyzetről beszélt Izrael tiszteletbeli konzulja kedd délután Miskolcon. 
Kép
Fotók: Mocsári László

Hogyan tovább? – tette fel a kérdést Hunyadi László előadásának címében. A Miskolci Zsidó Múzeum és Látogatóközpont baráti körének aktuális találkozójának sajnálatos apropót szolgáltattak a másfél hónapja tartó közel-keleti harcok.

Kép

A Kazinczy utcai zsinagóga melletti épületrészben Izrael tiszteletbeli konzulja az október 7-én végrehajtott támadások "megértéséhez" felelevenítette a Gázai övezet 1948-tól íródó történetét. Felvázolta, miként került át a terület Egyiptomtól a zsidó államhoz, s mindez milyen konfliktusokat generált a XX. század utolsó harmadában a térségben.

Kép

Az előadó szót ejtett az övezetben feltérképezett alagútrendszerről, továbbá arról, hogy a tárgyalt terrorakciókért felelős Hamász milyen anyagi és katonai támogatások révén fegyverezte fel magát az elmúlt esztendőkben.

Kép

A közönségkérdések előtt a tiszteletbeli konzul érzékletes beszámolót tartott a palesztin támadók néhány héttel ezelőtti vérengzéséről. Hunyadi László úgy értékelte, hogy a jelenlegi konfliktus nem pusztán Izrael jövőjéről szól – meglátása mentén a világrend megváltozása zajlik a szemünk láttára.
 
A rendezvény filmvetítéssel zárult. Ám előtte a megjelenteknek lehetőségük nyílik arra is, hogy kifejezhessék Izraellel való együttérzésüket egy erre a célra készített emlékkönyvben.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.