Ugrás a tartalomra

1 perc ME: Príma-díjas a MEAFC, Balneoterápiától a kettős diplomáig, Anyagtudományi karriernap

Létrehozva
A Miskolci Egyetem elmúlt időszakának legfontosabb hírei mindössze egy percben. 

Príma-díjas a MEAFC. Prima-díjat kapott a Miskolci Egyetem Atlétikai és Futball Clubja, a MEAFC. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének vármegyei szervezete 2006 óta Prima-díjjal ismeri el a térség kulturális, tudományos, oktatási és sportéletének legkiválóbb képviselőit. A Prima-gálának a Miskolci Nemzeti Színház adott otthont.

Balneoterápiától a kettős diplomáig. Együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem. A két intézmény együttműködése többek között az egészségfejlesztés, a balneoterápia, illetve az egészségügyi és szociális munka területeit is érinti majd.

Anyagtudományi karriernap. A duális képzésről, szakmai gyakorlati lehetőségekről, szakdolgozati témákról és álláslehetőségekről kaphattak tájékoztatást hallgatók az Anyag- és Vegyészmérnöki Kar Duális és Karriernapján. A standoknál a duális képzésben résztvevő hallgatókkal és a mögöttük álló cégekkel is találkozhattak az érdeklődők.

 

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.