Ugrás a tartalomra

Kultúra

Béke, szeretet, humor – Miskolcon a FLY Dance Company
Kultúra
Miskolcra érkezett a FLY Dance Company. Egy csapat, mely a hip-hop nyelvén komolyzenei aláfestéssel és rendkívül bájos humorérzékkel hirdeti a két legfontosabb dolgot: a békét és a szeretetet.
Három díjat nyert Bogdán Árpád filmje Olaszországban
Kultúra
Három zsűri is díjazta Bogdán Árpád rendezését, a Genezis című filmdrámát a hétvégén, az idén 20. alkalommal megrendezett európai filmek fesztiválján az olaszországi Leccében.
Imádok élni! - közönségszavazás eredménye
Kultúra
Több mint félszáz produkció bemutatkozásával ének-zene, vers-próza és tánc kategóriákban zajlottak az Idősek Tanácsa által szervezett „Imádok élni!” ki mit tud? vetélkedő előválogatói a közelmúltban.
Sorozatot kap Sólyomszem
Kultúra
A Disney+ streaming szolgáltató elképesztő tartalommal készül a Marvel univerzum rajongóinak, ugyanis ott debütál Sólyomszem sorozata, melyből kiderül, hogyan adja át a stafétát Kate Bishopnak.
Több mint száz vers született a Miskolci Állatkertről és az ott élő állatokról
Kultúra
Költészet napja alkalmából versírásra buzdította látogatóit a Miskolci Állatkert. A felhívásra 108 költemény született. Az alkotókat kedvezményes belépővel díjazta az intézmény.
Képgaléria
Költészet napja az Óda születésének helyén
Kultúra
Április 11. napja mindig Lillafüreden találja a versolvasó és verskedvelő miskolciakat, hiszen a költészet napját hagyományosan az Óda című vers születési helyén ünnepli a város. Idén először Kis VersVonattal utazhatott a nagyközönség a József Attila által csodált Lillafüredre, ahol Turczi István József Attila-, Babérkoszorú és Prima Primissima díjas költő mondott ünnepi beszédet.
Visszatér a Leander Kills az Adyba
Kultúra
2017 őszén koncertezett az Ady Művházban a Leander Kills. Abban az évben közel teltház fogadta őket, most április 13-án a Mudfield társaságában lépnek föl.
Csodálatos optikai illúzió a Louvre születésnapján
Kultúra
Harmincadik születésnapját ünnepli Párizs híres piramisa, a Louvre, egy helyi művész pedig zseniális ajándékkal tisztelgett előtte.
Hagyományőrző magyar napot tartottak Floridában
Kultúra
Kultúránk közösséggé formál és összefűz bennünket – hangoztatta a floridai Daytona Beachen szombaton tartott hagyományőrző magyar nap ünnepségén Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának miniszteri biztosa, aki háromnapos látogatáson tartózkodik Floridában. Szilágyi Péter pénteken diaszpóratanácskozáson vett részt Daytona Beachen.
Hamarosan új Avicii-album lát napvilágot
Kultúra
Tim Bergling majdnem pontosan egy évvel ezelőtt halt meg, és sok majdnem teljesen kész dalt hagyott maga után. A családja úgy döntött, hogy Avicii szerzőtársaival befejezi, és kiadja ezeket egy új albumon, ami Tim címen jön majd ki júniusban, az első dal Aloe Blacc közreműködésével SOS címmel viszont már április 10-én elérhető lesz.
Magyar költészet napja a Miskolci Állatkertben
Kultúra
Egyedülálló és igazán „szellemes” ötlettel állt elő a Miskolci Állatkert és Kultúrpark, ugyanis aki elküldi nekik az Állatkertről írt versét, az a magyar költészet napján 100 forintért vásárolhatja meg belépőjegyét.
Képgaléria
Imádok élni – Ki mit tud szépkorúaknak
Kultúra
Kedden tartották meg az Idősek Tanácsa által szervezett Imádok élni című ki mit tud vetélkedő megnyitóját és első elődöntőjét a Miskolci Csodamalom Bábszínházban. Folytatás szerdán, majd gála és döntő májusban.
Tündér jár az Avason - Weöres-versekhez készült illusztrációkból nyílik kiállítás
Kultúra
Weöres Sándor verseire készült illusztrációkból nyílik kiállítás az avasi Móra Ferenc Könyvtárban. Alkotójuk, Kóra Judit Golopon él – és a látható világon túli világokba is elvezeti a látogatót.
Miskolcra érkezik a FLY Dance Company
Kultúra
Április 24-27. között harmadik alkalommal rendezi meg teátrumunk a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált, ahol hat ország előadásait tekintheti meg a nagyérdemű. A négynapos fesztiválra azonban már április 16-ától hangolódhatunk: az amerikai FLY Dance Company a Kamaraszínházba hozza el nem mindennapi „színházi hip-hop” előadását.
Képgaléria
Szabó Lőrinc születésnapját ünnepelték
Kultúra
A Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár kertjében megkoszorúzták Szabó Lőrinc portrészobrát, a költő és műfordító születésnapja alkalmából. A hétfő délelőtti ünnepi megemlékezést követően délután 5 órától a város előző évi Szabó Lőrinc-díjasával, B. Tóth Erikával beszélget Filip Gabriella.
Görög nemzeti ünnep
A függetlenség kivívására emlékeztek
Kultúra
Az 1821-31. között vívott görög szabadságharc a dél-európai nemzet sikeres felkelése volt, amelyben kivívták szabadságukat az Oszmán Birodalommal szemben. Ezzel a görögök voltak az elsők, akik képesek voltak elszakadni és függetlenné válni a törököktől. Erre emlékeznek minden év március 25-én, a Függetlenség Napján – Miskolcon is.
„Viruló örömet” ébresztenek költeményei a szívekben
Kultúra
Tarasz Sevcsenko születésének 205. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést a Miskolci Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat a Feledi-házban. Az ukrán Petőfinek tartott költő munkásságának méltatásában elhangzott: bár a sors üldözte, de ez Istenhez való hitét nem változtatta hitetlenséggé.
Különleges és váratlan produkciók előzik meg a Horizont fesztivált
Kultúra
Április 24-27. között harmadik alkalommal várja a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál a tánc szerelmeseit a Miskolci Nemzeti Színházban. Hat ország előadásait tekintheti meg a miskolci közönség, a négynapos fesztivált pedig egy különleges vendég és egy váratlan produkció előzi meg.
Hová vezet a gyűlölet? – A velencei kalmár bemutatója a Miskolci Nemzeti Színházban
Kultúra
Mohácsi János rendezésében láthatja a közönség Miskolcon A velencei kalmárt. Március 29-én, a Kamaraszínházban kerül a nézők elé Shakespeare egyik legvitatottabb, legösszetettebb és a Hamlet mellett a legtöbbet játszott műve. A Mohácsi-testvérek átiratában maivá, megfoghatóvá válik a gyűlölet, a bosszúvágy, a kirekesztés története.
Miskolci kiállítások Lengyelországban
Kultúra
A Herman Ottó Múzeum és a Miskolci Galéria is képviselte a magyar kultúrát a lengyel-magyar barátság napja állami ünnepségein Kielcében.