Ugrás a tartalomra

Kultúra

Miskolc, a művészeteken keresztül
Kultúra
Épített történelmi örökség, gazdag kulturális hagyományok, gyönyörű környezet és fantasztikus gasztronómia – mindezeket bemutatja Miskolcról az egyik országos csatorna kulturális magazinja.
Idén újra miskolci lett az évad legjobb táncművésze
Kultúra
Díjátadóval egybekötött gálaesttel ünnepelte a tánc világnapját a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége (MTSZ) a Müpa Fesztivál Színházában április 29-én.
Kamara Virtuózok: a miskolci Harmónia utasok továbbjutottak
Kultúra
A Miskolci Bartók Béla Zene és- Táncművészeti Szakgimnázium három tehetséges ifjú tanulója továbbjutott, a Custos Consort formáció ellenben búcsúzott a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik, Kamara Virtuózok elnevezésű évadának első adásában pénteken.
Ingyenes Filmvetítés Miskolc Város Napja alkalmából
Kultúra
A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál az „Otthonunk Miskolc” program keretében minden évben helyi alkotók munkáit mutatja be. Immár hagyománnyá vált, hogy ezek közül a filmek közül Miskolc Város Napján is ingyenes vetítés keretében mutatnak be alkotásokat.
Út a reményhez
Kultúra
B. Tóth Erika: Út a reményhez című riportkönyve sorsokat mutat be.
A kurucok földjén, Rákóczi nyomában
Kultúra
– ezzel a címmel megyei történelmi vetélkedőt rendezett kedden az Új Nemzedék Központ (ÚNK) a Megyeháza dísztermében. Nyolc középiskolás csapat adott számot felkészültségéről. A vetélkedőn részt vett és köszöntőt mondott a megyei közgyűlés elnöke.
Pénteken utazik Pápai Joci az Eurovíziós Dalfesztiválra
Kultúra
„Az elmúlt két hónapban sokat készültünk, hogy a lehető legjobb produkciót vigyük ki az Eurovíziós Dalfesztiválra” – mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Pápai Joci, aki pénteken utazik az idei fesztivál helyszínére, Tel-Avivba.
Fedett helyen érik az új évad a Miskolci Nemzeti Színházban!
Kultúra
A hagyományokhoz híven idén is zenés, táncos forgataggal hirdeti meg új évadát a miskolci teátrum. A rossz időjárás miatt annyiban változott csupán a program, hogy nem a színház előtt, hanem a Nagyszínház előcsarnokában várják színes programokkal és gyümölcsös fogásokkal az érdeklődőket, amelyeket maguk a művészek készítenek el a 2019-2020-as évad címeiből inspirálódva.
Koncertcsemegével nyit a harmincadik kórusfesztivál
Kultúra
Különleges élményt kínáló hangversennyel kezdődik május 3-án, pénteken a XXX. Miskolci Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál. Arthur Honegger: Nicolas de Flue című drámai legendáját miskolci együttesek adják elő. A fesztivál 3 napja alatt a megye 4 településén 8 koncertet adnak az Olaszországból, Szlovákiából és termeszétesen Magyarország számos településéről érkező kórusok.
Szerelem, vágy, érzékiség a táncszínpadon – Szentivánéji álom bemutatóra készül a Miskolci Balett
Kultúra
A Miskolci Balett táncjátéka zárja a Miskolci Nemzeti Színház 2018-2019-es évadát. A Szentivánéji álom Barta Dóra rendezésében látható április 27-én a Játékszínben. Shakespeare talán egyik legszókimondóbb és legszenvedélyesebb darabjának athéni erdejében négy pár bolyong egy különös nyárközépi éjszakán. Mindannyian keresnek valakit vagy valamit, hol egymást, hol önmagukat. Az ismert történetet ezúttal a tánc nyelvén fogalmazza újra az együttes, a maga érzéki nyelvén, az érzelmek legmélyebb bugyraiban, a tudatalatti és az álmok világában.
Musicaltábor várja a fiatalokat Miskolcon, neves előadóművészek vezetésével
Kultúra
Idén második alkalommal szervezi meg a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány hatnapos bentlakásos musicaltáborát. Az alapítvány több éve bonyolít sikeres programokat Miskolcon, nevükhöz kötődik a Hangok Varázsa Tehetségkutató és a Musical és Miskolc Gálaest.
Varga János Project: Zenei csemege a Gárdonyi parkban
Kultúra
Április 26-án egy különleges zeni csemegét lehet meghallgatni Miskolcon. Az East zenekar két tagja, Varga János és Király István zenésztársaikkal és Kézdy Luca hegedűssel kiegészülve koncertezik a Gárdonyi parkban 20 órától.
Sárkányölő lovagok éjszakája a Diósgyőri várban
Kultúra
Szent György napi csetepatéval, sárkánytűzzel és csillaglessel ünneplik Szent György legendás alakját április 27-én a Diósgyőri várban. A Sárkányölő lovagok éjszakáján megidézik a végvári időket, s az is kiderül, hogy mi az a „cáigház”, ki volt a palota legveszedelmesebb „sárkánya”, és vajon mit tesz a várkapitány, ha már nyolc éve nem kap zsoldot.
Elmarad a Cyrano kedd esti előadása
Kultúra
A Miskolci Nemzeti Színház április 23-ai Cyrano című előadása Harsányi Attila színművész betegsége miatt elmarad.
Jön a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál!
Kultúra
Harmadik alkalommal várja a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál a tánc szerelmeseit a Miskolci Nemzeti Színházban. Az április 24-27. között zajló találkozóra a Miskolci Balett neves külföldi és hazai alkotókat, együtteseket hívott meg idén is, akiknek színvonalas produkciói a kortárstánc legújabb trendjeit, különleges irányait képviselik, így az érdeklődők egy sűrített képet kaphatnak a kortárstánc mai világáról.
Húsvéti népszokások
Kultúra
A keresztény világ húsvétkor ünnepli Krisztus feltámadását, ez a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. Az ünnep magyar nyelvű elnevezése onnan ered, hogy ekkor ér véget a negyven napos böjt, a hústól való tartózkodás időszaka. Ezt a napot előzi meg két héttel farsang vasárnapja és követi ötven nap múlva pünkösd.
Képgaléria
Luxemburgi Zsigmond 50 éves uralkodására emlékeztek a Diósgyőri várban
Kultúra
Ő volt az az uralkodó, aki helyreállította a katolikus egyház egységét, és a Magyar Királyságot a műveltség tekintetében is Európa egyik nagyhatalmává tette. Harmadik alkalommal rendeztek tudományos konferenciát a várban.
Virágba borulva – Megjelent Halász Erika első könyve
Kultúra
A Miskolc Televízió szerkesztője a természet világába kalauzolja olvasóit. A kiadvány a kajszibarackról szól, amely az elmúlt 20 évben – egy cégcsoport megalakulásának köszönhetően – az egyik legértékesebb és legsokoldalúbban hasznosítható gyümölccsé vált hazánkban.
Képgaléria
Középkori passiójáték a Diósgyőri Várban
Kultúra
Nagypénteken a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend bemutatóját nézhették meg a vár látogatói.
Jezsu 25 a Feledy-házban
Kultúra
Az idén huszonöt éves Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium egykori diákjainak alkotásaiból rendezett jubileumi kiállítást a Feledy-házban.