Kultúra
Rudolf Péter lesz a Vígszínház igazgatója
Rudolf Pétert bízza meg a Vígszínház vezetésével Karácsony Gergely főpolgármester, aki a döntést Facebook oldalán tette közzé.
Mégis látható lesz a Velencei kalmár
A nagy érdeklődésre való tekintettel a Miskolci Nemzeti Színház március 17-én 19 órától elérhetővé teszi A velencei kalmár premierjéről készült felvételt Facebook csatornáján - közölte az intézmény.
Látott már ilyet? Színházi előadás a közösségi oldalon. ÉLŐBEN!
A Miskolci Nemzeti Színház Facebook-csatornáján élőben nézhetjük A velencei kalmárt.
Ez igen!: két miskolci előadást válogattak be a POSZT versenyprogramjába
A Pécsi Országos Színházi Találkozót 20. alkalommal rendezik meg. A versenyprogramban idén a Miskolci Nemzeti Színház két előadása is helyet kapott. A jelenlegi helyzetre tekintettel a pontos időpont egyelőre nem ismert, de a rendezvénynek változatlanul Pécs ad helyet.
Farkas Gyula fotói a Feledy-házban
Utazások térben és időben címmel nyílt meg szerda délután Farkas Gyula fotográfus kiállítása a Feledy-házban.
Bizonytalan ideig bezár a Miskolci Nemzeti Színház is
A kormány döntésével összhangban, bizonytalan időre bezárja kapuit a Miskolci Nemzeti Színház – olvasható a teátrum szerdai közleményében.
Új Drakula-film készül
Új filmet forgatnak Hollywoodban a Drakulából, az új feldolgozásban a történeten lesz a hangsúly - értesült a The Hollywood Reporter.
Miskolc hangját keresték
A legjobb énekeseket keresték hétvégén Miskolcon. A Hangok varázsa tehetségkutatójára idén csaknem száz produkciót neveztek az ország minden tájáról. A döntőt a Gádonyi Géza Művelődési Házban rendezték. Az előadókból és színészekből álló szakmai zsűrinek idén sem volt könnyű dolga.
Kiállítás a klímaváltozás hatásairól a Miskolci Nemzeti Színházban
A miskolci teátrum elkötelezte magát, hogy nem csak az ország első kőszínháza, hanem Európa egyik első környezettudatos színházi intézménye, úgynevezett zöld, öko-tudatos színháza legyen. A Zöld Színház Projekt keretében most egy fotókiállítást hoz el a teátrum, mely a klímaváltozás hatásait mutatja be a Föld különböző területein.
Hazai alkotás kapott nemzetközi elismerést
Bagota Béla első mozifilmjével, az erdélyi havasok között játszódó Valan - Az angyalok völgye című krimivel két díjat nyert a zsánerfilmek rangos nemzetközi filmfesztiválján Portóban.
Szabó Lőrinc Közelebb
A Közelebb sorozat 2020-ban folytatódik. Március 11-én szerdán 16.00 órától a Színészmúzeum olvasószobájában Kaffka Margit és Ady Endre után idén a 120 éve született Szabó Lőrinc munkássága előtt tisztelegnek.
Szombaton lesz a Dal 2020 döntője
Hétvégén eldől, melyik produkció nyeri el az év magyar slágere címet. A Duna Televízióban és a Duna World csatornán élőben látható fináléba nyolc előadó jutott, a győztes 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét.
Promenád - Vadkacsa Miskolcon
Kiszabadulhatunk-e a fájdalmaink ketrecéből? Ez a legfontosabb kérdése a miskolci nemzeti legújabb bemutatójának. A közelmúltban, a Játékszínben, különleges díszletben mutatták be Ibsen Vadkacsa című alkotását. Pontosabban a történetből készült miskolci változatot.
Aranymosás, óriáscápa és rengeteg ásvány
Ismét számtalan érdekes program, bemutató várja az érdeklődőket az idei Miskolci Nemzetközi Ásványfesztiválon.
Vasárnap estig ingyen elérhető a Lúdas Matyi című film az interneten
Vasárnap estig ingyenesen elérhető a felújított Lúdas Matyi című film a filmarchiv.hu oldalon abból az alkalomból, hogy 70 éve mutatták be - közölte a Nemzeti Filmintézet.
Egyelőre nem vándorol tovább, marad a kiállítás Miskolcon
Az eredetileg tervezettnél tovább, egészen március 23-áig Miskolcon marad a Nők a lengyel-magyar történelemben című vándorkiállítás anyaga.
Ösztönös és letisztult – Reinecker Szandra képeiből nyílt kiállítás
Árnyjátékok címmel nyílt művészeti kiállítás szerdán Miskolc polgármesteri hivatalának díszaulájában. Az alkotó, dr. Reinecker Szandra festményei a pop art világába kalauzolnak minket.
Kezdődik a jegyértékesítés José Carreras miskolci koncertjére
Operaünnepre készül a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál: a karrierjének ötvenedik évfordulóját idén ünneplő sztár, José Carreras hangversenyére.
Idén is nagy siker volt a Határtalan Napok Miskolcon!
Február 13-15. között Beregszász művészetét és kultúráját ismerhette meg a miskolci közönség a Határtalan Napok rendezvénysorozaton. Az idei programok különlegessége volt, hogy a színház, a zene, a képzőművészet és irodalom mellett most a film és a tánc műfaja is képviseltette magát!
Határtalanul a festészetben is
A kárpátaljai festészet legfrissebb remekeivel nyitott a Határtalan napok. A Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület legfőbb célja, hogy megismertesse a miskolci közönséggel a határon túli magyarság művészeti életét. A Határtalan napok idei programsorozatának vendége Beregszász művészközössége.