Ugrás a tartalomra

Miskolc

Képgaléria
Újra a teremben: több mint 1500 diák kezdte meg a tanévet a Szemerében
OktatásMiskolc
A megújult kollégiumban is elfoglalták szobáikat a diákok, annak ellenére, hogy augusztus elején egy csőtőrés miatt elárasztotta a víz épületet. Cikkünkben bemutatjuk az előtte és az utána állapotot is.
Közösségi gyűlés: „Nem könnyű, de nem is lehetetlen!”
Miskolc
Megmozgatta a miskolciakat a Közösségi Gyűlés közeledtének híre. Mint ismeretes, szeptember 18-19-én, illetve október 2-3-án adódik alkalom arra, hogy a városlakók – pontosabban közülük félszázan, de mindnyájunk képviseletében – élőben, személyesen beszélgethessen fontos közéleti kérdésekről, majd közös akarattal javaslatokat fogalmazzon meg a jövőbeli városvezetés számára. A téma ennél az első alkalomnál a környezetvédelem, a levegőszennyezés, de ha beválik a közösségi gyűlés mint a helyi politizálás hatékony fóruma, akkor a jövőben újabb hasonló rendezvények követhetik egymást.
Előválasztás 2021 – még pár napig lehet gyűjteni az ajánlásokat
MiskolcBelföld
Hétfőig alig öt napjuk maradt a képviselő- és miniszterelnök-jelölteknek, hogy összegyűjtsék az ellenzéki előválasztáson való induláshoz szükséges ajánlásokat.
Oltári baki és Hyppolit a lakáj a Szépkorúak Filmklubjában
MiskolcKultúra
Két vetítéssel folytatódik a Szépkorúak Filmklubja. Szeptember 25-én a francia Oltári baki című vígjátékot, míg szeptember 26-án Hyppolit, a lakáj klasszikus történetét tekinthetik meg ingyenesen a miskolci szépkorúak a Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében.
miviz
Visszakapcsolták a Szinva forrást
Miskolc
A MIVÍZ ezúton is tájékoztatja a területen élőket, hogy az ivóvíz ismét alkalmas emberi fogyasztásra, tehát bátran fogyasztható.
Várják az iskolát és nem félnek a vírustól
OktatásVéleményMiskolc
Miskolcon sétálókat kérdeztünk meg az iskolakezdésről. A gyerekek várják már, hogy újra iskolába járhassanak, főként azért, mert ott mindennap találkozhatnak barátaikkal. És egyáltalán nem félnek a vírustól. A költségekről megoszlanak a vélemények.
Hergelés helyett Miskolc érdekeinek képviseletét kéri az ellenzéktől a Velünk a Város
Miskolc
„A miskolci Fidesz cselekvés helyett hazudik” címmel adott ki közleményt a Velünk a Város frakció kedden.
Modernizáció követte a nagy miskolci árvizet
Miskolc
Kedden volt 143 éve Miskolc tragikus éjszakája, amely a hatalmas pusztítás mellett pozitív sorsfordulatot is hozott a város fejlődésében. Politikusok és hivatalnokok helyezték el a megemlékezés koszorúit a Szent Anna térnél található árvízi emlékmű mellett.
Miskolc zászlaját is elvitték a tízesek az Úz-völgyébe
Miskolc
A hagyományoknak megfelelően idén is megemlékezést tartottak az erdélyi Úz-völgyében augusztus 26-án. A 10. honvéd gyalogezred I. világháborús hőseinek nyughelyénél miskolciak is lerótták kegyeletüket.
Képgaléria
Becsengettek a hosszú nyári szünet után
OktatásMiskolc
Szeptember elseje az iskolakezdés napja. Voltak, akik először foglalták el helyüket az iskolapadban vagy lépték át középiskolájuk küszöbét. Maszk és testhőmérés már nem szükséges, de bármikor elrendelhetik egy-egy osztály karanténját a vírus miatt.
Változások a Miskolc Holding Zrt. Igazgatóságában
Miskolc
Az önkormányzati tulajdonú Miskolc Holding Zrt. eddig négy tagú Igazgatóságának létszáma – Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének augusztus végi ülésén született döntése alapján - öt főre változott.
Hibaelhárítás a miskolctapolcai úton
Miskolc
Forgalomkorlátozásra számíthatnak az autósok a miskolcotapolcai úton található vasúti felüljáró előtt.
Forgalomkorlátozás lesz Berekalján
Miskolc
A Magyar Telekom Nyrt. GPON-hálózatépítési beruházásának keretében, közúti forgalomkorlátozással járó munkát végeznek szeptemberben Miskolc – Berekalja városrészben.
Az első táborozók is zenélnek az Ünnepi Könyvhéten
KultúraSzabadidőMiskolc
Péntek délután háromnegyed 4-től kapott helyet a 92. Ünnepi Könyvhét programjában a Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola. A koncerten fellép az a csaknem ötven gyermek is, aki az intézmény első táborában vett részt nyáron.
Változások az egyvonalas autóbuszbérleteknél
Miskolc
A szeptemberi menetrendváltáshoz kapcsolódóan az MVK Zrt. aktualizálta az egyvonalas autóbuszbérlettel igénybe vehető vonalpárokat.
Megváltozott munkaképességű álláskeresőknek kínál lehetőséget a Prohuman
Miskolc
A megváltozott munkaképességű álláskeresők állandó keresethez juthatnak a Prohuman kifejezetten számukra kialakított miskolci Esélyteremtő Call Centerében. (Támogatott tartalom)
Márki-Zay Péter: „Nem lehetünk többé következmények nélküli ország”
Miskolc
A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke aláírással egybekötött utcafórumon osztotta meg gondolatait hétfőn a miskolciakkal.
Varga László: az állam támogassa újra Miskolc tömegközlekedését!
Miskolc
Az országgyűlési képviselő egyéni indítványt fog benyújtani a parlamentben annak érdekében, hogy az állam újból támogassa a város közösségi közlekedését. Ehhez kormánypárti képviselőtársai – Csöbör Katalin és Hubay György – támogatását kérte hétfői sajtótájékoztatóján.
Mégis meghallgatnák a miskolciak véleményét az ITC-ügyben
Miskolc
Erről Csöbör Katalin és Alakszai Zoltán beszélt hétfőn a témában tartott sajtótájékoztatón. 
Egy összművészeti találkozó is az Ünnepi Könyvhét
KultúraSzabadidőMiskolc
Szeptember 2-án, csütörtökön nyitja meg kapuit az ország egyik legrégebbi rendezvénysorozata, a 92. Ünnepi Könyvhét. A gazdag irodalmi programkínálat mellett egyéb hangzóművészet is megjelenik: esténként együttesek zenélnek, de hódolhatnak a gasztronómiának is az Erzsébet térre kilátogatók.