Miskolc
120 millió forintból újult meg a GYEK intenzív osztálya
120 millió forintból korszerűsítették a központi kórház gyermek intenzív osztályát. Az alapterületet is megnövelték, és lecserélték az elavult műszerparkot. Az erre fordított 120 millió forint a kórház saját forrása.
Közel hatvan Sportiskolás érem Edelényből
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszó Szövetség november 9-én, Edelényben – a nemrégiben megépített és átadott Tanuszodában – rendezte meg a Valkó László emlékére kiírt háromfordulós Megyei Amatőr Bajnokság utolsó állomását.
Kinyitják a Rendészeti Szakgimnázium kapuit
A miskolci iskola is megnyitja kapuit november 15-én a rendészeti pálya iránt érdeklődők előtt.
Lejár a határidő a plakátok eltávolítására
Kedd délután 16 órakor lejár annak határideje, hogy az önkormányzati választáson indult jelöltek és jelölőszervezetek eltávolítsák a kampány időszakában közterületeken elhelyezett plakátjaikat.
Adottságok és mértékletesség – Száz éves lett Godó Vidor
Genetikai adottságok, illetve a mértékletesség lehet a hosszú élet titka – véli Godó Vidor, aki november 12-én töltötte be századik életévét. Az idős férfi kiváló szellemi és fizikai állapotban van, ellátja magát és csak ebédet hord a Derűs Alkony Szolgáltatási Központból, ahol születésnapja alkalmából köszöntötték.
Az enyhe időhöz „alkalmazkodik” a fűtés napközben
Az elmúlt időszakban a MIHŐ Kft-hez több fogyasztói jelzés érkezett, hogy napközben hidegek a radiátorok. A városháza sajtóosztálya közleményben tájékoztat.
A szociális munkásokat köszöntötték
Egy társadalom erejét és fejlettségét leginkább az mutatja, mennyire érzékeny szociálisan – fogalmazott Veres Pál polgármester a szociális munka hetének első napján. A városháza Dísztermében kulturális műsorral ünnepelték a dolgozókat, tízen elismerést is kaptak. A szociális munka hete pénteken zárul, addig is lesznek előadások, jótékonysági program, szociotúra és minikonferencia is.
Fehér Gyula lett Nyésta polgármestere
Fehér Gyula lett a polgármester a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyéstán, ahol vasárnap megismételték az önkormányzati választást, mert a helyi választási iroda nem hitelesítette az eredményt október 13-án.
Házfalra „másztak” Vízipók-csodapókék
Elkészült az óriás tűzfalfestmény a Józsefvárosban található Leonardo utca 12-14. szám alatti ház tűzfalán, a képen a Vízipók-csodapók című rajzfilm karakterei elevenednek meg – közölte a Színes Város Csoport hétfőn az MTI-vel.
Sütemények, borok és Márton-napi libaságok
Nemcsak Márton-napot tartottak, de megrendezték a XII. Avasi Ínyencségek III. Sütőversenyét és Bormustrát a Papszeren, pénteken.
Belvárosi séta: pénz beszél…
A Tourinform Miskolc idei utolsó tematikus városnézésének témája a pénz volt.
Kinyitották a városházát
Valódi és szimbolikus értelemben is nyitott városházát szeretnénk megvalósítani Miskolcon – jelentette ki Veres Pál polgármester a pénteki alakuló közgyűlést követően, a hivatal aulájában megrendezett kötetlen beszélgetésen.
Megalakult Miskolc új közgyűlése, civil az alpolgármester is
Miskolcnak a polgármester mellett civil az alpolgármestere is: Veres Pál javaslatára Varga Andreát – minősített többséggel – szavazta meg a pozícióra a grémium a péntek délutáni ünnepélyes alakuló ülésen. A városháza Dísztermében a polgármester egy tíz területet felölelő programot hirdetett meg, ami Nagy-Miskolc felemelkedését hivatott szolgálni.
Keddig el kell távolítani a plakátokat
Néhány napon belül el kell távolítani a választási plakátokat a közterületekről, a határidő november 12-én jár le. A pártok és civil szervezetek Miskolcon már elkezdték leszedni a politikai hirdetéseket, de van, ahol még fent vannak. Ha ezek jövő hét keddig nem kerülnek le, az önkormányzat fog intézkedni.
A természettel összhangban, azt szeretve létezhetünk
Több száz őshonos fát és cserjét ültetnek el két nap alatt miskolci színészek, polgárőrök és mentők. Az öntözéshez szükséges vizet pedig a tűzoltók hozzák. Az Ébredj! mozgalom a gyerekeken keresztül tanítja a felnőtteket a környezet- és klímavédelemre. A szemléletformáló akció pénteken egy miskolci óvodában kezdődött.
Ösztönző intézkedések az MVK-nál
Az autóbuszvezetői létszám kezelésére, illetve a meglévő munkavállalók megtartása érdekében ösztönző intézkedéseket vezet be a közlekedési vállalat.
Bevásárlás szórakozva – Termelői Nap a belvárosban
Bevásárlás és szórakoztató programok egy helyen – ez a Miskolci Termelői Nap. November 17-én a Nemzetközi Diáknap alkalmából a diákok kerülnek a középpontba, de az egész család jól érezheti magát, ha eljön a belvárosba.
Partnercégek Pályaorientációs Fóruma a Barossban
Pályaválasztási rendezvényt tartottak a Baross Gábor Szakgimnáziumban. Álláslehetőségekről tájékozódhattak általános iskolások a MÁV Zrt.-től, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-től és a Magyar Posta Zrt.-től, amikkel a középiskola már évek óta együttműködik.
Újabb változások az MVK menetrendjében
Olvassa el figyelmesen, mielőtt hétfőn munkába indul!
Megérkeztek az első általános iskolások a Digitális Közösségi Alkotóműhelybe
Szeptemberben nyílt meg a Digitális Közösségi Alkotóműhely a Miskolci Szakképzési Centrumban, a Latabár utca 1. szám alatt. Most az első foglalkozást tartották az általános iskolásoknak, akiket céljuk megszólítani az itt dolgozó szakembereknek.