Ugrás a tartalomra

Gondoskodó Miskolc: még több támogatás a szépkorúaknak

Létrehozva
Húsz százalékkal megemelik a Salkaházi programban elérhető támogatás összegét az eredetihez képest, amit az idei évtől igényelni is egyszerűbben lehet majd – jelentette be Veres Pál polgármester szerdán, a városházán megtartott sajtótájékoztatón.

A jobb kiszámíthatóság érdekében november 1-je és december 15-e között – postai úton – kapják majd meg a támogatást a jogosultak, a megyei nyugdíjfolyósítási igazgatóságnál meglévő címükre – mondta Veres Pál, aki bejelentette: húsz százalékkal, 12 ezer forintra nő a Salkaházi programban nyújtott támogatás összege 2021-től.

– A másik jó hír: egyszerűsítjük az ügymenetet, mostantól nem kell igényt beadni, ugyanis az igazgatóság nyilvántartására támaszkodva, hivatalból megállapítjuk a jogosultságot – tette hozzá a polgármester.

Nem kell már tehát pályázni, nyomtatványt kitölteni az igényléshez – a szépkorúak magáról a támogatási határozatról fognak értesítő levelet kapni. A kérelem lehetősége persze továbbra is fennáll, olyan esetekben például, ha valaki október 1-je után tölti be a 60. életévét.

Kép
Fotó: Mocsári László

A jogosultsági feltételek ugyanakkor annyiban módosulnak, hogy a nyugdíjfolyósítási igazgatóság nyilvántartásában szereplő folyósítási vagy levelezési címnek is miskolcinak kell lennie.

A városvezető beszélt arról is, hogy mivel még mindig járványhelyzet van, így a programok újraindítását csak valamikor az év második felére tervezik.

– Gondoskodnunk kell azokról, akik itt dolgozták le az életüket, építették és működtették a várost. Hiszünk abban, hogy ezzel a támogatással is valamilyen módon ki tudjuk fejezni hálánkat és köszönetünket. Ahogy azt a Nagy-Miskolc választási programban is vállaltuk – emlékeztetett Veres Pál.

A Velünk a Város frakciószövetség vezetője szintén a Salkaházi program fontosságát hangsúlyozta. Simon Gábor kifejezte: támogatják a polgármestert a program megvalósításában.

– Megteremtettük annak feltételeit, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is emelni tudjuk az összeget. A költségvetés erre fedezetet nyújt – tudatta, hozzátéve: bár újabb kormányzati elvonások „alapjaiban érinthetnék a rendszert”, de arra számít a miskolci városvezetés, hogy „a kormány betartja ígéretét, és az önkormányzatokat támogatni fogja, a kieső bevételeket pedig hamarosan kompenzálja”.

A frakcióvezető emlékeztetett: a pandémia ellenére számos más intézkedést léptettek életbe a szociális rendszer átalakítására az elmúlt egy évben. Növelték például a szociális juttatások jövedelemhatárát, amiben így több miskolci vehet részt; átalakították a tűzifatámogatás rendszerét, így hosszabb időn át több miskolcit tudnak tűzifával ellátni. A gyógyszertámogatást teljes évre kiterjesztették. A miskolci fiatalok érdekében pedig bevezették a babaváró támogatást, és ismét pályázhatnak a tehetséges diákok a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerhez.

– Így elmondhatjuk, hogy a gondoskodó Miskolc a születéstől egészen a nyugdíjas korig támogatjuk a városlakókat – hangsúlyozta Simon Gábor.

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.