Miskolc
Húsvét régen és ma – pályázati felhívás
A „hagyományos” húsvéti szokások rengeteget változtak az elmúlt évek, évtizedek alatt. Ennek a változásnak a folyamatát vagy legalább egy-egy mozzanatát szeretnék rögzíteni a Herman Ottó Múzeumban, s megőrizni az utókor számára. Aki kedvet érez, hogy ebben a munkában segítségükre legyen, pályázzon!
Jegyzet – Kezdődik a kiülősdi
Bennünk élő hagyomány a kiülősdi. Nyáridőben, késő délutánonként szinte sec-perc alatt népesült be a gangunk – írja jegyzetében Szántó István.
Békebeli sonka a „rendőrséf” húsvéti menüjében
Arra voltunk kíváncsiak, hogy egy olyan férfi, aki spíler a konyhában, milyen menüvel készül családjának idén húsvétkor. Ő Szűcs István, a rendőr és „séf” – a fotókból látszik, méltán kapta meg ez utóbbi titulust is.
Bár az ajtókat zárva tartották! – húsvéti gondolatok
Juhász Ferenc római katolikus plébános húsvéti gondolatai.
Ilyen volt a kékbe öltözött Avasi kilátó
A miskolci tévétorony az ország számos szimbolikus épületével együtt kapott kék világítást az autizmus világnapján.
Megható klippel hangol húsvétra Szécsi Viktória és Vihula Mihajlo
A miskolci zenészek az Edda Ima című lírikus dalát dolgozták fel, mellyel a hit erejére hívják fel a figyelmet a mostani nehéz időszakban.
Facsemetéket rongáltak meg a Bodótetőn
Az „erős” tettesek kitépték a csemeték növekedését segítő karókat, gallérokat és csöveket.
Szeles szombat jön
Az ország nagyobb részén megélénkül a szél szombaton, a Dunántúlon meg is erősödik, helyenként akár viharos is lehet. A hőmérséklet csúcsértéke már csak - az áprilisra egyébként is jellemző - 10-13 fok körül alakul.
Gyermekkönyvek világnapja – idén online ünnepelhetünk
Április 2-a a gyermekkönyvek nemzetközi napja és a meseírás napja.
Ritkán látott archív videók és modern zene összefonódása – kövessetek minket a miskolci underground zenei életbe (13. rész)
Phonoda – miniSeries címmel indítottak zenei sorozatot a Rezidenciáról már jól ismert DJ-k. A vizuális és audio élmények közvetítésén túl régi értékekre is fel szeretnék hívni az elektronikus zenei szcéna követőinek figyelmét.
Fegyelmezettséget kér a lakosságtól húsvétkor Müller Cecília
Az országos tisztifőorvos a húsvéti ünnep idejére is azt kéri a lakosságtól, hogy nagy fegyelmezettséggel tartsa be a koronavírus-járvány miatt hozott szabályokat.
Kék világítást kap az Avasi kilátó az autizmus világnapján
A miskolci tévétorony nagypénteken este fél héttől éjfélig pompázik majd kék színben.
Csökkent a kórházban lévők, és a lélegeztetőgépen lévők száma
A fertőzöttek és a halottak száma azonban továbbra is nagyon magas: országosan 9055, Borsod-Abaúj-Zemplénben pedig 626 beteget regisztráltak. 267-en életüket vesztették a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt.
Orbán: április 13-án lehet meg a hárommillió beoltott hazánkban
A miniszterelnök szerint eddig 2,1 milliónál is több embert oltottak be az első oltással, húsvét utánra 2,5 millió oltott lehet, amikor új szabályok lépnek életbe. 3-3,5 beoltott után pedig jöhet a nyitás következő lépése.
Kedden nyitnak a hulladékudvarok
Veres Pál Miskolc polgármestere kérésére, a pandémiás szabályok maradéktalan betartása mellett ismét megnyitnak a MiReHu Nonprofit Kft. által üzemeltetett miskolci hulladékudvarok: a nyitás napja április 6-a, a húsvét utáni kedd - tájékoztatott a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.
Csökkent a víruskoncentráció a szennyvízben Miskolcon
Ennyire még Szekszárdon jók az adatok.
Étkeikben tisztelik a hagyományokat a miskolciak
Járókelőket kérdeztünk meg, mit fognak enni húsvétkor, esetleg ők készítik-e vagy valahonnan beszerzik az ebédet és a hidegtálat.
Így oltakozhatnak a kismamák
A kismamák a második, vagy a harmadik trimeszterben kaphatják meg az első vakcinát, az ismétlő oltást pedig a szülést követően.
Tanárokat és rendvédelmiseket oltanak a húsvéti ünnepek alatt Miskolcon
Péntektől ismét nagyszabású oltási program indul a megyei központi kórházban, majd az ünnepek után is folytatódik az oltakozás az egészségügyi intézményben. A lakosság mellett most oltják be a rendvédelmi szervek munkatársait és a pedagógusokat is.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 1138
- 1139
- 1140
- 1141
- 1142
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal