Ugrás a tartalomra

Miskolc

Átmenetileg nincs áram a Sajószigeti úton
Miskolc
Reggel 9 órától várhatóan délután 1-ig – karbantartás miatt – szünetel az áramszolgáltatás szerdán a Sajószigeti úton.
Indul a családvédelmi akcióterv
Miskolc
Óriási az érdeklődés a kormány családtámogatási programja iránt. Négy év alatt huszonnyolcezernél is több gyermek születhet csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – erről beszélt Novák Katalin a miskolci Kormányhivatalban. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azt mondta: fontos, hogy a kormányablakok munkatársai felkészülten tudják fogadni az igénylőket.
Felújították a futókört is a Martinkertvárosban
SportMiskolc
Az MVSC Sporttelepen új futókör várja a sportolni vágyókat, főleg azokra a lakosokra számítanak, akik már eleve oda járnak mozogni. Az új fejlesztés több mint két és félmillió forintba került, és nem valósulhatott volna meg ilyen hamar, ha három képviselő nem ad hozzá fél-félmillió forintot.
Most hétvégén múzeumok éjszakája
Miskolc
Történelmi időutazás a dínók világától a zenén át a kortárs művészetig. A Pannontengertől induló földtörténeti felfedező túrán bemutatják az aranyszarvas történetét. A Petró-házban a 110 éve született Szalay Lajos grafikáit állítják ki, és lesznek jazz koncertek is a Múzeumok éjszakáján, szombaton.
Folyamatosan tiltja le a Facebook a magyar felhasználókat
Miskolc
Több magyar felhasználó fiókját is felfüggesztette a Facebook, és most bizonyítaniuk kell személyazonosságukat. Számos oldal kedvelői száma is nagyot esett, ebből arra lehet következtetni: rendszerszinten változott valami a Facebook fake-fiók szűrési gyakorlatában.
A nemzeti összetartozás évének nyilvánították 2020-at
Miskolc
Az Országgyűlés kedden a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at, a trianoni békediktátum 100. évfordulóját.
„Ukrajnába indultunk, de Kárpátaljáról tértünk vissza”
Miskolc
A Határtalanul program keretében a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda negyvenhárom diákja és öt kísérő tanára május 6. és 9. között négy csodálatos napot tölthetett Kárpátalján.
Jövő hét szerdáig lehet egyeztetni az adatokat a bankoknál
Miskolc
Az új uniós pénzmosás elleni szabályok miatt a bankszámla-tulajdonosoknak június 26-ig egyeztetniük kell az adataikat a bankfiókokban. A céges számláknál ez minden esetben kötelező. A lakossági ügyfelek esetében azoknak kötelező az adategyeztetés, akik 2017 júniusa előtt nyitottak folyószámlát – közölte az M1 Híradója.
A magyarság megmaradása melletti kiállás Kriza Ákos felajánlása
Miskolc
Az úzvölgyi katonatemető nemcsak a 10-es honvédok nyughelye, hanem az összmagyarság egyik jelképe is - mondta a miskolci 10-es Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke. Szopkó Róbert szerint elégtétel, hogy Miskolc polgármestere kiáll a város egykori háziezrede, illetve azok leszármazottai mellett.
A miskolci 10-es honvédek sírjait gyalázták meg Úzvölgyében
Miskolc
Ország-világ, magyarok milliói álltak értetlenül, a felindultságtól megrendülten, a gyalázattól kővé dermedve az Úzvölgyében nemrégiben történt katonatemető-rongálás képeit látva. Mi, miskolciak még inkább támadva érezhetjük magunkat, hiszen a „háziezredünk”, a 10-es honvédek sírjait rongálták-taposták felhergelt (?) román nacionalisták.
Az egymilliomodik miskolci ügyfelet köszöntötték
Miskolc
Alig telt el nyolc év az első kormányablakok megnyitása óta, máris az egymilliomodik ügyfelet köszöntötték Miskolcon. Hétfőn délelőtt, a Kis-Hunyad utcai Kormányablakban Demeter Ervin kormánymegbízott üdvözölte az egymilliomodik miskolci ügyfelet, aki épp jogosítványának érvényességi idejét hosszabbíttatta meg.
Óvoda felújítási program
Miskolc
Öt hónap alatt, hat óvodát újítanak fel Miskolcon. Folytatódik az önkormányzat óvoda felújítási programja. Az épületek hőszigetelést, új ajtókat, ablakokat kapnak. Napelemeket telepítenek. Lesz akadálymentes parkoló és mosdó. Korszerűbb és gazdaságosabb fűtés. A felújítás 750 millió forintba kerül.
Megérkezett az eső - jobban jártunk, mint a komlóiak
Miskolc
Miskolc belvárosába este 7 órakor érkezett meg a vihar előszele, majd fél óra múlva kezdett esni nagy cseppekben, ami kilencig csendesedett, de nem állt el. Komlót nemcsak a széle érintette a zivataroknak.
Képgaléria
Szürkebarát koncert a szürke ruhás barátoknál
Miskolc
Az Éltető Lélek Alapítvány szervezésében korabarokk hangszeres templomi muzsikát és Handel-zenét hallgathattak, akik a Minorita templomba elmentek június 16-án, vasárnap dél után, negyed 1-re.
Képgaléria
Zene és reneszánsz életérzés – ez a Zeneszánsz
Miskolc
A Bartók Plusz Operafesztivál kísérő programjai közé tartozott egy zenés gyermekprogram az Egressy Béni–Erkel Ferenc Zeneiskola udvarán. A tíznapos rendezvénysorozat esetlegesen leendő fellépőit várták az eseményre vasárnap délelőtt 10 és délután 4 óra között.
Képgaléria
Szombati programok és fotók az Operafesztiválról
Miskolc
Bábelőadás, templomi koncert, élményfotózás, kiállítás, dzsessz és operák a Bartók Plusz Operafesztivál második napján. Fotósunk a belvárosban járt és szép képeket készített a rendezvény résztvevőiről.
Képgaléria
Amper másodszor – felvételi juniális a Miskolci Egyetemen
Miskolc
Második alkalommal tartották meg az ismerkedési estet a leendő egyetemistáknak. A rendezvényre elsősorban azokat várták, akik a Miskolci Egyetemre felvételiztek vagy majd a jövőben felvételiznek.
Képgaléria
Már ötszáz főre főztek a komlóstetői Családi napon
Miskolc
Egyre többen jönnek ki az idén már kilencedik alkalommal megszervezett hagyományos rendezvényre. Van itt játék a család gyermek tagjainak, színpadi programok és főzőverseny pedig a felnőtteknek is.
Egyre szebb a birkózók otthona
SportMiskolc
Várhatóan szeptemberben adják át a sportolóknak az új létesítményt. Úgy tervezik, az ünnepségen mindenki jelen lesz, akinek valaha is köze volt Diósgyőrhöz. Minden meglesz ahhoz, hogy a diósgyőri birkózás méltó helyére kerüljön – mondta Szinay Attila, a DVTK-MISI elnöke.
Újabb elismerést kapott az Avalon Ristorante
Miskolc
Miskolci étterem lett az olasz életstílus legújabb nagykövete. Az Avalon Ristorante az első vidéki vendéglátóhely, amely kiérdemelte az Olasz Kereskedelmi és Iparkamara által alapított, olasz éttermeknek járó elismerést. A több nemzetközi díjjal is rendelkező Avalon Park negyedik éve viszi világszerte Miskolc jó hírét.