Ugrás a tartalomra

Fekete-Győr András: jövőre lesz az utolsó karácsonya az országnak Orbán Viktorral az élén

Létrehozva
A Momentum elnöke szerint a 2022-es választásokon a Fidesz meg fog bukni, a győztes ellenzék pedig a nemzet egészét, mind a 15 millió magyart fogja képviselni.

"Hiába van ma karácsony másnapja, nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy karácsonyra újabb politikai bosszúval készült a kormány: az önkormányzati elvonások bejelentése után néhány nappal derült ki, hogy a fideszes vezetésű megyei jogú városok egyenként több mint egymilliárd forint támogatást kapnak önkormányzati feladatok ellátására"

– így kezdi karácsonyi Facebook-bejegyzését Fekete-Győr András.

A Momentum elnöke szerint Orbán Viktor üzenete egyértelmű: aki ma Magyarországon ellenzéki vezetésű településen él, azt az állam nemhogy nem segíti, de akadályozza is. A miniszterelnököt nem érdekli, hogy az ellenzéki településeken nem lesznek meg a megfelelő eszközök a járvány elleni védekezéshez, vagy nem lesz elegendő szociális munkás – akik „rosszul szavaztak”, így jártak.

„Ilyenkor derül ki, mekkora hazugság az is, amikor Orbán Viktor 15 millió magyar miniszterelnökeként pózol. Valójában csak a sajátjai érdeklik – persze ők is csak addig, amíg le nem adják a szavazatukat. Megvan tehát a beismerő vallomás: Orbán nem Magyarország, csak kétmillió fideszes miniszterelnöke. És ez neki elég is” – írta a Momentum elnöke.

Szerinte a kormány bosszúja bizonyíték az álkereszténységükre is: még egy keresztény ünnep közepén is azon gondolkodnak, hogyan oszthatják meg a nemzetet saját hatalmuk megtartása érdekében, és hogyan fordíthatnak magyart magyar ellen – fogalmazott.

Fekete-Győr szerint a 2022-es választásokon a Fidesz meg fog bukni, a győztes ellenzék pedig a nemzet egészét, mind a 15 millió magyart fogja képviselni.

Orbán Viktorral már csak egyetlen bosszúálló karácsonyt kell kibírnia az országnak. És fellélegezhetünk

– zárta a bejegyzését a pártelnök.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.
Adj vért a légimentőkkel! - még nem késő bekapcsolódni
MiskolcOktatásEgészségSzabadidő
Szombat, 17 óráig, a miskolci Polgármesteri Hivatal előtt várja a véradókat a Vöröskereszt megyei szervezete a légimentőkkel, hogy mások is túlélhessék.
Mintha csak a Donnie Darkoból csöppentek volna ide - újszülöttek a Miskolci Állatkertben
MiskolcKörnyezet
Az elmúlt időszak mozgalmasan telt a Miskolci Állatkert nagy maráinál: három anya összesen hat kölyöknek adott életet. A kicsik szépen cseperednek, egyre bátrabban fedezik fel környezetüket, és mostanra már mind a hatan láthatók a kifutóban.
Újra elindult a programsorozat
MiskolcKultúra
A szervezővel beszélgettünk a Múzsák Kertje új irodalmi-művészeti rendezvényeiről. Parázs István elmondta, kint is bent is tervezi kihasználni a lehetőséget, hogy felélessze az évekig működő sorozatot.