Miskolc
Túlméretes szállítmányok haladnak át a városon
Csütörtökről péntekre virradó éjszaka túlméretes szállítmányok haladnak át Miskolcon, egyes útszakaszokon a szembejövő forgalom leállítására kell számítani - tájékoztatta portálunkat a polgármesteri hivatal.
Lila fénybe „öltözik” az Avasi kilátó kedden
November 17-e a koraszülöttek világnapja, ilyenkor a világ nagyvárosaiban egy-egy szimbolikus épület lila fénybe borul. A kezdeményezéshez Miskolc már évek óta csatlakozik, így kedden újra lilába „öltözik” az Avasi kilátó - közölte az önkormányzat sajtóosztálya hétfőn.
Velünk a Város: Csöbörnek és Hubaynak nem számítanak a miskolciak
"Csöbör Katalin szerint üdvözlendő, hogy a kormány újabb 300 millió forintot vonna el Miskolctól, a miskolciaktól. Azoktól a miskolciaktól, akiket neki kellene képviselnie a Parlamentben, akik azt várják el tőle, mint országgyűlési képviselőtől, hogy érdekeiket érvényesítse. Nos, úgy tűnik, Csöbör Katalin valamit félreértett, ő ugyanis a közműadó ötszörösre emelése mellett érvel, szerinte rendben van, hogy a miskolciaktól elvesznek újabb 300 millió forintot. Már meg sem lepődünk, hiszen Csöbör Katalin eddig sem emelte fel a hangját a kormányzati elvonások miatt, eddig sem kérte a fideszes kormánytagokat, hogy ne vegyenek el milliárdokat az önkormányzatoktól, azoktól a miskolciaktól, akiket elvileg ő képvisel" - írja hétfőn kiadott sajtóközleményében a Velünk a Város frakció.
Nem kell bezárni a Szabadidőközpontot: a versenysportok maradhatnak
Nehéz helyzetbe került a Miskolc Városi Szabadidőközpont a járvány miatt, ám mindenképpen fenntartják a napi működést.
Akár egy zombifilm díszlete – így fest Diósgyőr a kijárási tilalom alatt
A belváros után most Felső-Majláthtól a kisvasút Dorottya utcai végállomásáig jártuk be és fotóztuk végig a várost.
A világjárvány miatt nem közlekedik idén a Diósgyőri Mikulásvonat
A koronavírus miatt kialakult helyzet miatt tizennyolc év után először a Lillafüredi Mesebirodalom sem nyitja ki a kapuit.
Járatsűrítés: hasonlóan jártak el a vidéki közlekedési vállalatok
Kérdéseinkre az MVK-n kívül még két cég válaszolt, ebből kiderült: míg Miskolcon a pluszjáratokat beépítették a menetrendbe, Debrecenben és Pécsett csak rásegítő járatként, igény esetként indítják azokat.
Napról napra hidegebb lesz jövő héten
A hét elején még többfelé 10 Celsius-fok felett, a hétvégén viszont már mindenütt az alatt alakulnak a maximumok. A hét közepétől mínuszokra is készülni kell hajnalban.
Erdei Sándor: kitakarítjuk a várost
A miskolci 12. számú egyéni választókerület képviselője, Erdei Sándor foglalta össze a választások óta eltelt évben elért eredményeket.
Folytatódik a ködös, párás, hűvös idő
Borult, hűvös, vagyis hamisítatlan novemberi idő lesz vasárnap is.
Bazin Levente: Közös cselekvéssel lett élhetőbb az otthonunk
A 16. önkormányzati választókerület képviselője, Bazin Levente értékelte a 2019 októbere óta elvégzett munkát lapunk számára.
Csöbör Katalin: Miskolcnak és könyékének is javára fog válni a közműadó módosítása
A Miskolc környéki településeket jelentősen segíteni fogja a módosítás, ezen túlmenően a kormány több száz milliárd forintos fejlesztést tervez ebben az ágazatban, ami Miskolcnak is javára fog válni - így reagált Csöbör Katalin (Fidesz) térségi országgyűlési képviselő Varga László és Simon Gábor pénteken elhangzott szavaira.
Révész János: „Készen állunk, ha megnövekszik az ellátást igénylő koronavírusos betegek száma”
Az új intézkedések tehermentesítették a központi kórházat a főigazgató szerint.
További súlyos százmilliókat vonhatnak el Miskolcról
Varga László és Simon Gábor arra kérik a helyi fideszes országgyűlési képviselőket, ne támogassák a megyei jogú városok újabb megsarcolásáról szóló javaslatot.
Tizenketten kaptak díjat a Szociális Munka Hetén
Évről évre kitünteti a város a szociális munkásait. Idén tizenkét elismerést adtak át vezetőknek, helyetteseknek, egyesületi elnöknek, tanácsadónak, asszisztensnek és kisgyermekgondozónak a városházán a Szociális Munka Hetének utolsó napján, november 13-án, pénteken.
Szomorú hír: elhunyt Szabó András
Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum igazgatója pénteken távozott az élők sorából.
November 18-tól az egészségügyi dolgozók csak a kormányrendeletben megjelent igazolással utazhatnak díjmentesen
November 17-ig még elfogadják az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyek részére kiállított, az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolványt.
Szabad hely még csak akadt, türelem már sokkal kevesebb
A belváros parkolóhelyei még nem érték el a teljes kapacitást, de így is rengeteg az autó.
Idősek között érzi jól magát
Tóth Judit szerint a szépkorúak ellátását nem lehet munkának tekinteni, ezt csak szívből lehet végezni, mint egy szolgálatot. A Hámori Szolgáltatási Központ vezetője tizenhárom év után találta meg álmai munkáját, ez lett hivatása.
Hétfőtől változik az ügyfélfogadás rendje
November 16-tól minden ügytípusban kizárólag előzetes időpontfoglalást követően lehet ügyet intézni a Polgármesteri Hivatalban.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 1191
- 1192
- 1193
- 1194
- 1195
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal