Ugrás a tartalomra

További súlyos százmilliókat vonhatnak el Miskolcról

Létrehozva
Varga László és Simon Gábor arra kérik a helyi fideszes országgyűlési képviselőket, ne támogassák a megyei jogú városok újabb megsarcolásáról szóló javaslatot.
Kép
Simon Gábor és Varga László. Fotó: Juhász Ákos

A kormánynak segítséget kell nyújtania Miskolcnak és a többi megyei jogú városnak, nem pedig kivéreztetni azokat – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Varga László (MSZP) országgyűlési képviselő, valamint Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője.

- Ehhez képest nagyon úgy tűnik, újabb elvonásokra készülnek, melyek érzékenyen fognak érinteni minden megyei jogú várost, köztük Miskolcot is. A kormány benyújtott egy indítványt a közműcsatlakozások megadóztatása kapcsán melyhez utolsó pillanatban több kormánypárti képviselő nyújtott be módosítókat. Ezek teljesen átrendezik a közműadó kérdését a vízszolgáltatás tekintetében – jelentette ki Varga László.

Előzetes szakértői számítások szerint a módosító elfogadása esetén háromszáz millió forinttal több közműadót kell fizetnie a MIVÍZ Kft.-nek. Ahhoz, hogy ezt a terhet a cég viselni tudja, a miskolci önkormányzatnak vagy a Miskolc Holdingnak más területekről kell majd pénzt átcsoportosítani.

Kép

- Csütörtökön megtárgyalta a módosítót a törvényalkotási bizottság, és megdöbbenésemre a fideszes többség támogatta azt. Ez azt jelenti, hogy jövőhét kedden az országgyűlésben minden képviselő gombnyomással szavazhat: támogatja-e az önkormányzatok további sarcolását, vagy sem – hangsúlyozta a politikus, aki egyben felszólította Csöbör Katalin és Hubay György helyi fideszes országgyűlési képviselőket, hogy ne támogassák az indítvány.

Nem ez az első eset, hogy súlyos százmilliókat von el a kormányzat a helyhatóságoktól. Simon Gábor emlékeztetett, Varga Lászlóval szintén egy sajtótájékoztató keretében néhány héttel ezelőtt hívták fel a figyelmet arra, hogy a gépjárműadó helyben maradó 450 millió forintja után az állam arra készül, hogy a tömegközlekedés támogatását is megvonják.

Kép

- Akkor még csak a 2021-es támogatásról volt szó, mostanra azonban kiderült, már az erre az évre járó 500 millió forintos állami támogatást sem kapja meg Miskolc. Tőlünk nyugatabbra a közösségi közlekedést az állam, az önkormányzat és a közlekedési cég egyenlő arányban, közösen finanszírozza. Itthon a kormányzat szerint ez nem kötelező feladat, ezért a helyhatóság dönti el, üzemelteti-e azt – hangsúlyozta a frakcióvezető.

Simon Gábor hozzátette még: álláspontja szerint a kormányzat a járvány elleni védekezést tekintve megbukott, hiszen nem készítették fel az egészségügyet a második hullámra; a gazdaságnak csak egy szűk szeletét támogatja, azt sem kellő mértékben; a közelgő szociális katasztrófa elkerülése érdekében pedig semmit sem tesznek, noha az ezek megelőzésére vonatkozó javaslatok már elhangoztak.

A Miskolc környéki településeket jelentősen segíteni fogja a módosítás, ezen túlmenően a kormány több száz milliárd forintos fejlesztést tervez ebben az ágazatban, ami Miskolcnak is javára fog válni - így reagált Csöbör Katalin (Fidesz) térségi országgyűlési képviselő a két politikus szavaira. A teljes közlemény itt olvasható
 

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R - Termálfürdő FC Tiszaújváros Fotó: BCS
Négygólos meccs a nyitányon
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata az első bajnoki meccsét játszotta. A DVTK tartalék hazai környezetben szerepelt.
Képgaléria
Régiségvásár
Tömegeket csábított a régiségvásárba a tavasz
MiskolcSzabadidő
Március első (vasár)napján ismét benépesült Miskolc belvárosa: a főutcát és a környező utcákat antik bútorok, porcelánok, ékszerek és számtalan különleges relikvia standjai töltötték meg.
Nekilátnak a 3-asnak: szerdától csőcsere, aztán aszfalt
Miskolc
Munkálatok kezdődnek a 3-as számú főúton március 4-én, szerdán, 9 órától.
Ezekkel a menetrendi változásokkal számoljunk hétfőtől
Miskolc
Március 2-től (hétfőtől) kisebb menetrendi változások lépnek életbe a 3-as, a 23-as és a 34-es autóbuszvonalon.