Ugrás a tartalomra

Miskolc

A miskolci önkormányzat továbbra is biztosítja a közétkeztetést
Miskolc
Miskolc Önkormányzata – változatlan térítési díjak mellett - továbbra is biztosítja a közétkeztetést a közoktatásban résztvevő általános- és középiskolás diákok részére.
Járványkórházzá nyilvánították a Semmelweis Kórházat
Miskolc
A Nemzeti Népegészségügyi Központ a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház És Egyetemi Oktatókórház Csabai kapu 9-11. alatt található telephelyét járványkórházzá nyilvánította.
Hírek első kézből miskolciaknak
Miskolc
Naponta élőben kapcsoljuk a városházát, hogy a legfontosabb információkat első kézből hallhassa. Kedden Facebook-oldalunkon, a Miskolc Televízióban és a minap.hu oldalon – többek között ebben a cikkben is – közzé tettük a mai bejelentkezést.
mvk
Rendkívüli menetrend lép életbe az MVK járatain
Miskolc
A kihirdetett veszélyhelyzet miatt a miskolci közösségi közlekedésben is változtatásokat vezettek be - tájékoztatta portálunkat az MVK Zrt. Gyakrabban fertőtlenítenek, felfüggesztették az első ajtós felszállást, az MVK Szervizbázis csak a szerződött partnereket fogadja előre egyeztetett időpontban, illetve határozatlan ideig szünetel a különjárati szolgáltatás.
Korlátozott ügyfélfogadás a Miskolci Állategészségügyi telepen
Miskolc
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. által üzemeltetett Miskolci Állategészségügyi telep a koronavírus további terjedésének megakadályozása céljából március 16-tól határozatlan ideig korlátozza ügyfélfogadását.
Zárva tart a Tourinform
Miskolc
Március 17-től a Tourinform Miskolc irodában a személyes ügyfélfogadás határozatlan ideig szünetel.
Maradj otthon, fiatal! - Járőrszolgálatot indít a MESZEGYI
Miskolc
Veres Pál polgármester azonnali intézkedéseket tett a fiatalok, diákok érdekében - tájékoztatta portálunkat a miskolci önkormányzat. 
Bezár a Miskolci Állatkert is
Miskolc
A Miskolci Állatkert és Kultúrpark március 17-től határozatlan ideig nem látogatható.
Koronavírus: gyakori kérdések válaszokkal miskolciaknak - FRISSÜL!
Miskolc
Összegyűjtöttünk minden fontos információt: milyen tünetei vannak a betegségnek, mit kell tennie, ha külföldről érkezik, mi a helyzet Miskolcon, mi zárt be eddig… Sok kérdés és sok válasz olvasható a városháza aktuális összeállításában.
Változások a fogorvosi és a védőnői ellátásban
Miskolc
A védőnői szolgálatoknál is a minimálisra szükséges csökkenteni a közvetlen kontaktokat, a fogorvosi alapellátás keretében pedig csak sürgősségi ellátás nyújtható - tájékoztatta portálunkat a miskolci önkormányzat.
Szünetel az ügyfélfogadás a Városházán
Miskolc
Miskolc Polgármesteri Hivatala felhívja a lakosság figyelmét, hogy március 17-től az ügyfélfogadás szünetel.
Így vigyázzunk a gyerekeinkre! Rajtuk keresztül pedig mindenkire!
Miskolc
Nagyon sok gyerek tölti mostantól mindennapjait otthon. A járvány megfékezése azonban azon is múlik, hogy a szülők és a gyerekek is betartják-e a szabályokat – hangsúlyozzák a szakértők. Ötfős csoportoknál nagyobb közösségben nem ajánlott most lenniük, még akkor sem, ha tanulással vagy hasznosan töltik az időt. Ez mindannyiunk felelőssége.
Elhalasztják a CRAZY5K Sprint futóversenyt Miskolcon
SportMiskolc
Eredetileg április 18-án került volna megrendezésre idén második alkalommal a CRAZY5K Sprint futóverseny Miskolcon, ahol a 2 kilométeres távon a résztvevőknek egy 200 méter hosszú felfújható óriás akadállyal kell megküzdeniük.
Nem kezdődtek meg a munkálatok a Hideg soron
Miskolc
Bizonytalan időre elhalasztotta a március 16-tól, hétfőtől tervezett Gyár utca – Mendikás dűlő közötti útszakasz felújítását a Miskolc Holding Zrt., a kivitelezővel közös egyeztetést követően.
A BOKIK is korlátozza a személyes ügyintézést
Miskolc
A kamarában is változik az ügyintézési lehetőség.
Bezárnak a könyvtárak is Miskolcon
Miskolc
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épülete és valamennyi fiókkönyvtára a kialakult veszélyhelyzetre tekintettel március 16-tól a további intézkedésig szünetelteti a személyesen igénybe vehető szolgáltatásait - közölte az intézmény.
Bezár a Herman Ottó Múzeum is
Miskolc
A kiállítások nem látogathatók, a rendezvényeket törlik.
varga laszlo
Varga László: Hosszabbítsák meg a határidőket!
Miskolc
Meg kell hosszabbítani a helyi adók megfizetésével kapcsolatos határidőket – erről Varga László, szocialista országgyűlési képviselő beszélt a Miskolc TV-nek. 
Helyi védettséget kérnek Pereces több mint százéves épületére
Miskolc
Védetté szeretnék tenni az egykori Kuti István Általános Iskola külső homlokzatát. A főépítészt kérte fel a terület önkormányzati képviselője, hogy bejáráson nézze meg a perecesi épületet. Bazin Levente azt szeretné, hogy helyi védettséget kapjon legalább az épület külseje. Ez azért lenne fontos, mert így később sem lehetne alakítani rajta, kötelezően karban kellene tartani, bárki is használná az épületet. Hogy mi kaphat helyet az épületben, arról pedig a közösségnek kellene döntenie.
A sportolók sem látogathatják a Kemény Dénes Sportuszodát
SportMiskolc
A Miskolci Sportcentrum Kft. március 16-tól határozatlan időre teljesen bezárja a Kemény Dénes Városi Sportuszodát.