Miskolc
Veres Pál: legyen béke közöttünk, és találjuk meg azt, ami közös bennünk!
Miskolc első embere a közös értékek előtérbe helyezéséről, a megbocsátásról és a béke fontosságáról beszélt október 23-ai beszédében, a Petőfi téren.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc miskolci eseményeire emlékeztek
A Zsolcai kapuban Badány Lajos alpolgármester, Misley Emese emléktáblájánál Szopkó Tibor alpolgármester, a Romek-emlékoszlopnál pedig Szarka Dénes, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese mondott beszédet, A délelőtt folyamán az ünneplő tömeg koszorúval emlékezett meg minden városi '56-os emlékműnél.
Visszatér a (S)ikertörténetek a MÜHA Kortárs Galériájára
A páros beszélgetések, más néven (S)ikertörténetek ősztől kéthavonta jelentkezik a már megszokott helyén a Művészetek Háza Kortárs Galériáján. Ezalkalommal is neves vendégeket hívott Kőrizs Imre, a beszélgetések moderátora, méghozzá Tompa Andreát és Simon Mártont.
Öt évtized szólal meg a Grammy-esélyes lemezen
A miskolci zeneszerző albumát a világ legjelentősebb zenei díjára javasolják.
Az ország kvízmestere Miskolcon
Egy név, ami sokaknak és sokfélét jelent: tudást, játékosságot, sportot, kultúrát és empátiát. Gundel Takács Gábor, Magyarország legismertebb kvízmestere, sportriporter és kommentátor, a Vendégségben Miskolcon civil lokálpatrióta rendezvénysorozatban városunk vendége lesz és színpadra is lép a Tudomány és Technika Házában.
Hamarosan indul a krízisidőszak a hajléktalanellátásban
Idén már októberben megérkeztek az első fagyok, amelyek a hajléktalanellátó szervezetek felé terelik a rászorulókat. November elsejétől, mint minden évben, a hivatalos krízisidőszak is megkezdődik, az illetékesek felkészültek.
Minap indító (2023.10.23.) – Időjárás, levegőminőség, útinfó, horoszkóp
Napsütést és 20 fok fölötti legmagasabb hőmérsékletet hoz a nemzeti ünnep.
A Bükk értékeit vonultatja majd fel a Szeleta Park
A látogatóközpont öt tárlattal mutatja majd be a Bükki Nemzeti Parkot, azzal a céllal, hogy minél többen fedezzék fel személyesen a természet csodáit.
Helyreállítják a pisztrángtelep melletti útszakaszt
A területen öt évvel ezelőtt csúszott meg a töltés, lámpás irányítás mellett csak a fél útpályán haladt a forgalom.
Az utasok mondták az új menetrendről
Van még sok probléma, izgalom és kavarodás, de a szerkesztőségünk által megkérdezett utasok többségénél bevált az új menetrend.
A hosszú barátság titka a pontos lépésszámlálás
A 22. Miskolci Barátság Maratont idén is négy egyéni táv, egy félmaratoni váltó, valamint gyermekfutamok alkották. A vasárnapi verseny egy 5,25 km-es körpályán zajlott.
Akkor és most…: A Bankpalota
A Széchenyi utcai Bankpalota áll a régi képeslap középpontjában.
Százszázalékos fejlesztéspolitika
Izzadságos munkájával Miskolc nemsoká egy országosan is egyedülállónak számító fejlesztéspolitikai teljesítményt mutathat fel a területért felelős alpolgármester szerint.
Lyukóba vitte a fesztivált a TeatRom
Összművészeti programkavalkádot vonultattak fel szombaton a Lyukóvölgyi Közösségi Házban.
Egy borzongató este az állatkertben
Október utolsó napján a Miskolci Állatkert halloweeni programokkal várja látogatóit.
Hét év alatt virágzott ki a Feketeszárú cseresznye
Idén tizenkét előadást láthatott a fővárosi közönség a határon túli magyar és a vidéki színházak repertoárjából válogatva. A Feketeszárú cseresznye sokakban hagyott mély nyomot: megnyerte a legjobb előadásnak járó díjat a Szemle Pluszon. A rendező, Szőcs Artur most azt is elmondta, mennyi idő és munka volt a siker mögött.
Miskolc kész megvédeni környezetét
Rövidesen csak és kizárólag a fenntartható és környezetbarát beruházásoknak mutat zöld lámpát az önkormányzat. Az erre irányuló standardok december közepére születhetnek meg a városházán.
Az állatvédő szurkolók is készülnek a rangadóra, a Fradi-meccs előtt debütál az új ruhakollekciójuk
"Kedvenc kutyafajtám a mentett" - egyebek mellett ilyen feliratok szerepelnek azokon a ruhadarabokon (pulóvereken, pólókon és sapkákon), amiket megvásárolva egy jó ügyet támogathatunk.
Fellépnek az omladozó homlokzatok ellen
A Hodobay-program részeként vezette be a miskolci önkormányzat a településképi kötelezés intézményét, melynek lényege, hogy a hivatal kötelezheti a belvárosi épületek tulajdonosait az ingatlanok rendbetételére.
A jogász válaszol: A békéltető testületi eljárás új szabályai – 1. rész
Miskolci olvasónk keresett meg levelével, amelyben arra kért választ, hogy a békéltető testületek a jövőben valóban online működnek –e, mert erről hallott, és nem tudja, hogy igaz-e a hír.