Ugrás a tartalomra

Kettős jubileumot ünnepelnek a jótékonysági gálával

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. február 14. péntek 13:38
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház onkológiai osztálya számára gyűjtenek a gálaműsorral a szervezők. A fellépők között lesz Cselepák Balázs, Jancsó Dóra, Kamarás Máté, Pál Dénes, Szécsi Viktória és Varga Andrea.
Fotó: Parai Roland

Harminc évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Rákellenes Liga és a Teljes Gégeeltávolításon Átesett Betegek Klubja. A két évfordulónak a tiszteletére rendeznek jótékonysági gálaestet a Miskolci Nemzeti Színházban március 10-én, kedden este 7 órától. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója sajtótájékoztatón elmondta, ez egy közös munka eredménye. – Fontos a szakma, a szervezetek és a klubok közötti együttműködés, hiszen így nagyobb a lobbierő. A daganatos betegek számos területen szorulnak segítségre. Alapszakmámat tekintve onkológus vagyok, én a daganatos betegség ellen küzdöttem több mint húsz évig. Megállapíthatom, hogy a betegek száma stagnál, a betegség ellenben ma már nem jelenti azt, hogy biztosan el fogjuk veszíteni. Nagyon sokat fejlődött az orvostudomány, de egyéb okoknak is köszönhető ez. Hiszen ez a betegség társadalmi probléma: a környezeti tényezőktől éppúgy függ, mint a bevitt víz és élelmiszerek minőségétől – nyilatkozta a főigazgató.

Az egészségügyi intézmény onkológiai osztálya számára a kezelésekhez szükséges orvostechnikai eszközök beszerzése a fő prioritás, amelyet a Magyar Rákellenes Liga miskolci szervezete kiemelt programként kezel. Rozványi Balázs úgy fogalmazott, a kezelések nagy fejlődésen mentek keresztül az 1980-as évek óta. – Én magam akkor voltam daganatos beteg, azóta azonban nem tért vissza a kór. Szervezetünk céljának tekinti a tájékoztatást: hogy ráébresszük az embereket, hogyan lehet csökkenteni a betegség kockázatát, elkerülni a bajt – mondta az elnök.

A március 10-ei gálaműsor nem az első lesz, amivel segítenek az onkológiai osztály eszközbeszerzésében. Egy-egy ilyen esemény kapcsán akár 15 millió forint is összegyűlhet – ezt már Karosi Tamás, a Fül- Orr- Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Osztály osztályvezető főorvosa mondta. – Rendkívül magas színvonalú posztoperatív ellátást tudunk biztosítani ma már. Fontosak heti rendszerességgel jelentkező klubprogramjaink. A beszédrehabilitációs programban több száz hangprotézis beültetésénél tartunk.

Oross Endre, az Onkológiai Centrum osztályvezető főorvosa beszélt az onkológia történetéről, a műtéti technikák fejlődéséről, majd elmondta, a befolyt összegből új infúziós székeket és felfekvés elleni matracokat szeretnének venni, hogy javítsák a kezelések minőségét. Egy ilyen ülő alkalmatosság 3-400 forintba is kerülhet, egy matrac pedig több 10 ezer forintba.

A gálaest szervezője, rendezője és háziasszonya Radnai Erika lesz, aki elmondta, az országosan is elismert fellépők mellett fiatal tehetségek is bemutatkoznak, valamint az este dallamait a Miskolci Szimfonikus Zenekar biztosítja. Jegyek a színház pénztárában kaphatók.

További hírek

Olvasnivaló

Programok