A gomolyokból csupán néhol alakulhat ki hőzivatar a délutáni órákban. Helyenként élénk lesz a déli, délkeleti szél. Délutánra 39 fok köré forrósodik fel a levegő.
Kedden a Dunántúlon már északira, északnyugatira fordul és megélénkül a szél. Továbbra is a napsütés lesz túlsúlyban, ám délután a keleti, északkeleti országrész fölött erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet, és szórványosan záporok, zivatarok alakulhatnak ki, melyekhez erős, viharos keleti, északkeleti szél és jégeső társulhat.
Kora reggel 16 és 25, napközben 35 és 42 fok között alakul a hőmérséklet – írja előrejelzésében az Időkép.
Miskolcon és agglomerációjában is jó a levegő minősége a pmmonitoring.hu tájékoztatása szerint.