Ugrás a tartalomra

Világ

Holtan találták az aradi hegymászót
Világ
Holtan találták szombaton a Fogarasi havasok egyik szakadékában Török Zsolt aradi hegymászót - közölte a Digi24 hírtelevízió.
Így szólítja Vilmos herceg Kate Middletont
Világ
A házaspár teljes boldogságban él a királyi családban.
Az orvosszakértői jelentés szerint felakasztotta magát
Világ
Az emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolt amerikai milliárdos, Jeffrey Epstein felakasztotta magát - áll az igazságügyi orvos szakértő pénteken este New Yorkban kiadott hivatalos jelentésében.
bilincsben elítélve börtön.jpg
Ukrajnában elfogták a megszökött izraeli „drogbárót”
Világ
Az ukrán biztonsági szolgálat szombaton ismét elfogta egy kiterjedt izraeli kábítószeres hálózat fejét, aki előző nap éppen akkor szökött meg, amikor kitoloncolták volna az országból, hogy átadják a zsidó államnak - közölték a hatóságok.
Élő mohával kezelnének gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségeket
Világ
Élő mohával kezelne gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségeket az a kutatócsoport, amely az Alzheimer-kór, valamint egyéb memóriazavarok és neuro-pszichiátriai betegségek molekuláris mechanizmusait vizsgálja magyar részvétellel. Kutatásuk célja, hogy a kórfolyamatok pontos megismerésével, azok befolyásolásával új terápiás utakat nyissanak meg a neuro-degeneratív betegségek kezelése terén.
Ingyen utazhatnak a távolsági vonatokon Németországban a Bundeswehr katonái
Világ
Ingyen utazhatnak a német hadsereg (Bundeswehr) katonái a Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság belföldi Intercity (IC) és Intercity-Express (ICE) távolsági vonatain - jelentette pénteken a Bild című lap a hírportálján.
Kilencedik éve folyamatosan zsugorodik a brit hadsereg
Világ
Kilencedik éve folyamatosan csökken a brit hadsereg létszáma, a védelmi minisztérium pénteken ismertetett adatai szerint a legnagyobb mértékben a szárazföldi erőké.
Másfél millió migráns érkezett Németországba 2015 óta
Világ
A német hatóságok alkalmatlanságát mutatja szakértők szerint a frankfurti tragédia, amelynek során egy afrikai származású migráns a vonat elé lökött egy nyolcéves kisfiút, aki a helyszínen életét vesztette – hangzott el az M1 Unió28 című műsorában.
Folytatódik az erdőtüzek elleni harc Oroszországban
Világ
Oroszországban 22 ezer hektáron 49 erdőtüzet számoltak fel az elmúlt nap leforgása alatt - közölte pénteken a légi oltásért felelős szolgálat, az Avialeszoohrana sajtóosztálya.
Nemi sztereotípiákat közvetítő reklámokat tiltottak be Nagy-Britanniában
Világ
Betiltottak Nagy-Britanniában két televíziós reklámot, amelyek a hatóságok szerint nemi sztereotípiákat közvetítettek, ezáltal pedig nem feleltek meg az erre vonatkozóan június óta életben lévő szabályoknak.
Tizenkétezer kalóriás hamburgert kínál egy brit kocsma
Világ
Tízemeletes, 12 ezer kalóriás hamburgert kínál az angliai Durham grófság egyik kocsmája - adta hírül a The Guardian című brit napilap szerdán.
Lengyelországban felgöngyölítettek egy lengyel-ukrán embercsempészbandát
Világ
Felgöngyölítettek Lengyelországban egy, lengyelekből és ukránokból álló, embercsempészettel és külföldiek törvénytelen tartózkodásának legalizálásával foglalkozó csoportot, az elmúlt napokban újabb négy személyt vettek őrizetbe - közölte szerdán a lengyel központi rendőrségi nyomozóiroda (CBSP).
A magyarok 13 érmet, közte hét aranyat szereztek Luxemburgban
SportVilág
A magyar küldöttség hét arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel térhetett haza a Luxemburgban megrendezett klasszikus fekvenyomó Európa-bajnokságról.
Több embert megkéselt egy „Allah akbar”-t kiáltó férfi Sydney-ben
Világ
Késsel járókelőkre támadt egy ismeretlen férfi Sydney üzleti negyedében kedden, a támadót a járókelők ártalmatlanítottak, és a kiérkező rendőrök őrizetbe vették. Egy sérültet kórházba szállítottak. Később egy női holttestet is találtak a támadás helyszínéhez közel, és vizsgálják, hogy a két bűncselekmény között van-e összefüggés – jelentették ausztrál médiaforrások.
Több száz repülőjáratot töröltek a tüntetések miatt Hongkongban
Világ
Több mint háromszáz járatot törölt a hongkongi nemzetközi repülőtér vezetése helyi idő szerint kedden reggel, miután a légikikötőben ötödik napja ülőtüntetés zajlik - jelentette internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Migránsok verekedtek Bihácson, késes támadás történt Bécsben
Világ
Migránsok verekedtek Bihácson, Bosznia-Hercegovinában szombaton, vasárnap hajnalban pedig késes támadás történt Bécs belvárosában. Több helyen is feszültségeket okoznak a bevándorlók, miközben egyre több szervezet figyelmeztet újabb merényletek veszélyére.
Kifejezetten mexikóiakat akart ölni az El Pasó-i tömeggyilkos
Világ
Kifejezetten mexikóiakat akart megölni – vallotta a rendőrségen a 21 éves Patrick Crusius, aki a múlt szombaton a texasi El Paso egyik áruházánál 22 embert agyonlőtt és több tucatnyit megsebesített.
Egy nap alatt 220 millió fát ültettek Indiában
Világ
Több mint egymillió indiai 22 millió fát ültetett pénteken az észak-indiai Uttar Pradesben a klímaváltozás ellen hirdetett kormányzati kampány keretében, amelynek célja élhetőbbé tenni az ország legnépesebb államát.
A németországi gyerekek több mint egyharmada migráns hátterű
Világ
Két német tartományban is megkezdődött már az iskola, miközben a vakációról lassan visszatérő közvélemény máris Carsten Linnemann, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti frakcióvezető-helyettesének a nagy port kavaró kijelentéseit vitatja. A kereszténydemokrata politikus úgy véli, nincs helyük az iskolában azoknak a migráns hátterű gyerekeknek, akik egyáltalán nem, vagy csak alig értenek és beszélnek németül. Egy, a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakember szerint a fő gond sokszor inkább a bevándorlócsaládok felfogásával van. A jelentős részben a nyelvi nehézségekből adódó integrációs problémák Nyugat-Európa legtöbb államában jelen vannak, tehát nem németországi sajátosságról beszélhetünk.
Az észak-koreai rakétakísérlet nem csupán figyelmeztetés volt...
Világ
Figyelmeztetésnek szánta az utóbbi napok rakétakísérleteit Észak-Korea a phenjani vezetés hivatalos magyarázata szerint. Kedden két rakétát is kilőttek, amelyek végül a Japán-tengerbe csapódtak. Dél-Koreának és az Egyesült Államoknak akart így üzenni Kim Dzsongun, ugyanis zavarja, hogy közös hadgyakorlatot tart a két ország.