Ugrás a tartalomra

Kristen Stewart alakítja Diana hercegnőt

Létrehozva
Kristen Stewart alakítja Diana hercegnőt a Spencer című filmben, amely a chilei Pablo Larraín rendezésében készül - írja a The Guardian brit lap internetes kiadása.

A film arról a hosszú karácsonyi hétvégéről szól, amikor a néhai Diana hercegnő a Sandringham-kastélyban eldöntötte, hogy elválik Károly hercegtől, mert nem működik a házasságuk.

Larraín úgy fogalmazott, hogy a tündérmesékben a herceg mindig rátalál a hercegnőre és feleségül veszi. A film azt mutatja be, milyen, amikor a tündérmese véget ér és valaki úgy dönt: nem akar királynő lenni, hanem inkább elmegy és a saját életét éli.

A Diana hercegnő leánykori neve, a Spencer cím alatt készülő film forgatókönyvét Steven Knight írja. Pablo Larraín készített már filmet Pablo Neruda és Jacqueline Kennedy életéről is, utóbbi alkotását három kategóriában is jelölték Oscar-díjra. Az amerikai Kristen Stewart az Alkonyat-széria filmjeivel szerzett hírnevet.

Károly herceg, brit trónörökös 1981-ben vette feleségül Diana Spencert. Házasságuk 1996-ban végződött válással, Diana egy évvel később halt meg Párizsban autóbalesetben.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.