Ugrás a tartalomra

Világ

Dániai teszt is megerősítette: szennyezett az ukrán búza
EgészségGazdaságVilág
A harmadik - ezúttal Dániában elvégzett - vizsgálat is megerősítette, hogy a Szlovákiában két héttel ezelőtt vizsgált ukrán gabona az Európai Unióban betiltott, az egészségre káros növényvédőszert tartalmaz - jelentette be Samuel Vlcan szlovák ügyvezető mezőgazdasági miniszter kedden.
ENSZ-főtitkár: a sajtószabadság a demokrácia és az igazság alapja
KultúraMiskolcVilág
A sajtószabadság a demokrácia és az igazság alapja - húzta alá az MTI-hez is eljuttatott közleményében António Guterres, az ENSZ-főtitkár a dokumentumot a sajtószabadság szerdai világnapja alkalmából tette közzé kedden.
Köszönőlevél Veres Pálnak
MiskolcOktatásBelföldVilág
A Nemzetközi Matematikaverseny megszervezéséért és lebonyolításáért kapott köszönetet Miskolc polgármestere.
Azbej Tristan: az egyházfő külön kiemelte az üldözött keresztényeknek nyújtott segítséget
EgyházMiskolcBelföldVilág
Ferenc pápa magyarországi látogatása alatt külön kiemelte azt a segítséget, amelyet a kormány az üldözött keresztények megsegítésére nyújt szerte a világban - mondta Azbej Tristan kedden az M1 aktuális csatornán.    
Megölhették az Iszlám Állam feltételezett vezetőjét
MiskolcVilág
A török hírszerzés által végrehajtott műveletben szombaton megölték az Iszlám Állam feltételezett vezetőjét Szíriában – jelentette be Recep Tayyip Erdoğan török elnök.
Két napig tartó nemzetközi kutyakiállítás
SzabadidőBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénVilág
Csaknem négyezer kutyát csodálhatnak meg az érdeklődők az idei nemzetközi Marathon DogShow kiállításon április 29-én és 30-án délelőtt 10 órától az ónódi vásártéren. A kutyakiállítás keretében megtartják a második Mogyorósi István Emlékkiállítást is. A kiállítás Speciális Hungária Champion cím szerzési lehetőséget biztosít.
37 éve történt a csernobili atomkatasztrófa
BalesetEgészségKörnyezetVilág
A világ legsúlyosabb atomerőmű katasztrófája 1986. április 26-án következett be az, akkor a Szovjetunió területéhez tartozó ukrajnai Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű negyedik blokkjában. 
A Berlinale fődíjasa a CineFesten!
KultúraMiskolcVilág
Két dokumentumfilm is meghívást kapott a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál CINEDOCS versenyprogramjába. Az idei Berlinale Arany Medve-fődíjasa, Az Adamanton (Sur l’Adamant) magyar premierje Miskolcon lesz, a hazai tetováláskultúráról szóló Varrat-nak pedig a világpremierjét tartják majd a CineFesten.
A jubiláló Miskolci Balettről nyílt kiállítással indult a hatodik Horizont Fesztivált
KultúraSzabadidőMiskolcBelföldVilág
A Miskolci Nemzeti Színház emeleti nézőtéri társalgójában kedd délután nyílt fotókiállítással ünnepli az idén tízéves Miskolci Balett társulatát a teátrum. Az Éder Vera képeiből álló tárlat – a hagyományokhoz hűen – egyben a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált kezdetét is jelöli.
Kitüntették Lehoczki Lászlót és kutyáját, Hope-ot Törökországban
MiskolcBelföldVilág
Lehoczki Lászlót és Hope-ot a földrengés túlélőinek és áldozatainak felkutatásában végzett kiemelkedő tevékenységük elismeréséül tüntette ki a török elnök április 25-én, számolt be Lehoczki Bea.
A hitelességhez nem elég a tudás, eredmények kellenek
VilágKultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nehéz időszakot élünk! Kárpátaljáról átjött gyerekeknek készítettem egy képet, egy rézkarcot, mely az Országházat ábrázolja – mondja Széphalmi Jurkó László iparművész. 
MINAP-INDÍTÓ (2023.04.23.) - IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, HOROSZKÓP
SzabadidőEgészségKörnyezetCelebhírekMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénVilág
Gyönyörű áprilisi idő lesz a hét utolsó napján, sok napsütéssel, néhány gomolygó felhővel.
Képgaléria
Szombat reggel elrajtolt az V. Kassa-Miskolc Ultramarathon
SportSzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénVilág
Összesen 117 kilométer áll a versenyzők előtt. Az eredményhirdetés a tervek szerint este 7 órakor, Kassán lesz.
Durván felgyorsult a grönlandi és antarktiszi jég olvadása
Világ
A grönlandi és antarktiszi jégtakarók háromszor annyi jeget veszítenek el évente az olvadás miatt, mint harminc évvel ezelőtt - figyelmeztetett rá egy új, átfogó nemzetközi tanulmány.
Tudomány határok nélkül: nemzet(köz)i matekverseny Miskolcon
OktatásBelföldMiskolcVilág
Miskolc rendezi a huszonkilencedik Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt. A négynapos megmérettetésen a tudományágat magas szinten művelő felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, partiumi, bánsági és délvidéki középiskolás tanulók vesznek részt.
Kuriózumokkal jön a hatodik Horizont Fesztivál
KultúraBelföldMiskolcVilág
Jeles évfordulókat ünnepel 2023-ban a Miskolci Nemzeti Színház. A teátrum idén kezdi meg a 200. évadát, a Miskolci Balett megalakulásának 10. évét ünnepli, a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált pedig már hatodik alkalommal élvezheti a táncszerető miskolci közönség. A részletekről Kozma Attila, a Miskolci Balett és a Horizont fesztivál művészeti vezetője számolt be sajtótájékoztatón. 
Péni István ezüstérmet szerzett puskában
SportBelföldVilág
Péni István ezüstérmet nyert a férfiak 50 méter puska három testhelyzetű versenyszámában, így a magyarok négy medállal zárták a perui sportlövő-világkupaversenyt – adta hírül az MTI.
Hazahozták a Dominikán elfogott magyar nőt, aki Európa egyik legkeresettebb bűnözője volt
BűnügyBelföldVilág
Hazahozták a Dominikai Köztársaságban elfogott magyar nőt, akit Magyarországon pénzmosás, csalás és költségvetési csalás miatt több mint 15 év szabadságvesztésre ítéltek, de 2012 tavaszán nyomtalanul eltűnt; a 43 éves debreceni nő "Európa egyik legkeresettebb bűnözője volt",- közölte az Magyar Távirati Iroda (MTI) a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, a police.hu oldalon hírére hivatkozva.
Csodáról csodára járva
KultúraSzabadidőBelföldMiskolcVilág
Miskolcon is elstartolt a 10. Színházi Olimpia. A tánc-, báb- és utcaszínházi előadások mellett számtalan kísérőrendezvény várja a feledhetetlen élményekre vágyó nézőket. A világ színházi életének meghatározó alkotóit és előadásait felvonultató rendezvénysorozat miskolci nyitóeseményén április 17-én este, országos turnéjuk első helyszíneként, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak a „Bennem a létra” című előadását láthatták az érdeklődők, Bartal Kiss Rita Blattner-díjas bábművész rendezésében.
Dubaiban is elismerték az alsózsolcai mesterfodrász kreativitását
CelebhírekMiskolcVilág
Varga-Éliás Mónika egy fodrász-világbajnokságon ért el kitűnő eredményt.