Ugrás a tartalomra

Világ

Már legkevesebb harmincnyolcan haltak meg a bombaciklonban
Világ
Már legalább 38-an haltak meg a hirtelen beállt hideg miatt az Egyesült Államokban és Kanadában – írja a Telex a BBC-re hivatkozva.
A béke lesz a központi témája a Ferenc pápa vezette karácsonyi szertartásoknak
Világ
Az ukrajnai háború és a többi fegyveres konfliktusa leállítását kívánja szorgalmazni Ferenc pápa a világhoz intézett karácsonyi üzeneteiben a Szent Péter-bazilikában szombat este kezdődő vigílián, valamint december 25-i beszédében.
Kaotikusnak találja a turbókörforgalmunkat? Akkor ezt nézze!
MiskolcVilág
A Hollandiában található körforgalomra egy biciklis viaduktot telepítettek.
Ma van a téli napforduló
TudományVilág
Legtöbben úgy hiszik, a leghosszabb éjszaka Szenteste van, december 24-én, a valóságban azonban ez az esemény néhány nappal korábban történik. Ma.
Borzalmas 2022, de a földönkívüliekben hisz a világ jó része
MiskolcVilág
Neked milyen volt ez az év? – tette fel a kérdést immár évtizedes hagyományának megfelelően az Ipsos közvélemény kutató cég, a közelmúltban harminchat ország több, mint 24 ezer polgárának. 
Részleges beismerést tett Eva Kaili
Világ
Részleges beismerést tett Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnöke, eszerint arra utasította az apját, hogy rejtse el az otthonában a későbbi házkutatások során megtalált készpénz nagy részét – idézi az MTI a La Libre Belgique című francia nyelvű belga lap keddi cikkét.
Kína küzd a robbanásszerűen elszabaduló coviddal
Világ
Miután az egyre hangosabb tiltakozásoktól megrettent hatalom egyik napról a másikra feloldotta a korábbi könyörtelenül szigorú covidkorlátozások jelentős részét, a járvány nem túl meglepő módon azonnal terjedni kezdett, hiszen a lakosság nagy része nem rendelkezik ellene hatékony védettséggel. Vagy azért, mert még nem fertőződtek meg, vagy azért, mert kínai vakcinákkal lettek oltva, aminek hatékonyságát (pontosabban ennek hiányát) jól ismerjük.
Eurobarométer: az európaiak takarékoskodni kezdtek
MiskolcVilág
A felmérésbe bevontak nyolcvanöt százaléka vélekedik úgy, hogy az emelkedő energiaárak jelentős hatást gyakoroltak vásárlóerejére.
Véget ért a 2022-es futball világbajnokság, íme 92 év tabellája
SzabadidőVilág
Argentína ülhetett fel harmadszor a világ trónjára, miután a katari vb fináléjában 2–2-es rendes játékidőt követően 3–3-as 120 perc után büntetőkkel 4–2-re legyőzte a címvédő Franciaországot. A mérkőzésen Lionel Messi duplázott, de így is a mesterhármast jegyző Kylian Mbappé lett a gólkirály. Messi a világbajnoki címmel és az aranylabdával "vigasztalódhatott", hiszen őt választották meg a katari labdarúgó-világbajnokság legjobb játékosának.
Jövőre megszűnhet a határellenőrzés a román határnál
MiskolcVilág
Bosznia-Hercegovina pedig tagjelölti státuszba került az Európai Tanácsnál.
Az ukrán parlament új törvényt fogadott el a nemzeti kisebbségekről
MiskolcVilág
Az ukrán parlament új törvényt fogadott el kedden a nemzeti kisebbségekről, hatályon kívül helyezve a korábbit - számolt be az Interfax-Ukrajina hírügynökség Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő tájékoztatása alapján.
"Aranyosan" tért haza Pozsonyból a Hassler
KultúraMiskolcVilág
A miskolci énekegyüttes jelentkezett a pozsonyi XV. International Festival of Advent and Christmas Musik fesztiválra, ahol december elején részt vett a rendezvény minősítő versenyén.
EU-Schengen-bővítés - Horvátország csatlakozhat, Bulgária és Románia nem
MiskolcVilág
Az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsa csütörtökön Brüsszelben jóváhagyta Horvátország csatlakozását a schengeni övezethez, nem született viszont döntés arról, hogy Bulgária és Románia mikor csatlakozhat a személyek szabad mozgását is garantáló nemzetközi zónához. A román miniszterelnök és más vezető romániai politikusok csalódottságuknak adtak hangot. 
A német kancellár szerint sikerült csökkenteni az orosz atomcsapás veszélyét
VilágMiskolc
A nemzetközi közösség állhatatossága révén sikerült csökkenteni azt a veszélyt, hogy Oroszország atomfegyvert vet be az Ukrajna elleni háborújában - mondta Olaf Scholz német kancellár egy csütörtöki interjúban.
Megjelent a Google idei keresési toplistája 
BelföldVilág
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos keresések formálták legnagyobb mértékben az idei év összesített magyar Google-listáját, a felkapott keresések tízes toplistáját Ukrajna vezeti.
Meghalt a Cheers sztárja
CelebhírekVilág
71 éves korában elhunyt Kirstie Alley, a Cheers című sorozat Emmy-díjas színésznője. A színésznőnénél nemrég rákot diagnosztizáltak, halálhírét a gyerekei jelentették be az Instagramon.
Befagyasztják az áram árát Szlovákiában
Világ
Szlovákiában jövőre a gáz és a távfűtés lakossági ára 15 százalékkal emelkedik, az áram ára pedig nem változik - jelentette Eduard Heger szlovák miniszterelnök csütörtökön.
Magyar EU-támogatások zárolását javasolja a tagállamoknak az Európai Bizottság
MiskolcGazdaságBelföldVilág
Brüsszelben, az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a testület két javaslatról döntött Magyarország esetében: az uniós helyreállítási alap vissza nem térítendő forrásai hamarosan megnyílhatnak a magyar kormány előtt, de a költségvetési támogatásokból több ezer milliárd forintnyi pénzt akar befagyasztani jogállamisági aggályok miatt az Európai Bizottság.
Mi a különbség Argentína és Oroszország között? 100 fok
Világ
Megközelíti a 100 Celsius-fokot a hőmérséklet-különbség Argentína és Oroszország között - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán.