Ugrás a tartalomra

Csecsemő etetése, fürdetése, lázcsillapítása – valós helyzetek verseny szituációban

Nagy-Hankó Krisztina
Utoljára módosítva
2024. május 17. péntek 15:21
Egy kicsi baba gondozása nem könnyű feladat, de a versenyző fiatalok már azelőtt gyakorlatot szereznek, mielőtt maguk is szülővé válnának.
Fotók: Osztie Tibor

A Magyar Vöröskereszt és a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt újra meghirdette – immár 28. alkalommal – az Országos Csecsemőgondozási Versenyét. A felmenő rendszerű verseny célja a gyermekek és fiatalok – csecsemő-, és kisdedgondozási - elméleti tudásának, gyakorlati ismereteinek fejlesztése, a résztvevők szülői szerepre való felkészítése. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei fordulót a Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikumában tartották pénteken. A versenyt általános iskolai (gyermek) és középiskolai (ifjúsági) kategóriában rendezik meg minden évben. Az országos döntőbe vármegyénként és kategóriánként egy-egy csapat juthat be.

Nagyon fontos, hogy évről-évre megszervezik ezt az eseményt, mert olyan alapvető tudással vértezi föl a leendő szülőket, amelynek hasznát veszik majd akkor, ha gyermekük lesz – mondta – Molnár Marietta, a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Vármegyei Szervezetének koordinátora. Hozzátette, elméleti és gyakorlati feladatokat kellett elvégezniük a versenyzőknek. Egy szakmai, valamint egy Vöröskereszttel kapcsolatos totót töltöttek ki, majd a gyakorlati részben etetés, fürdetés és lázcsillapítás témakörökben mutatták meg tudásukat. 

A kihívás rendkívül valósághű, csupa olyan helyzetet modelleztek a gyerekek és fiatalok számára, amely a mindennapi életben előfordulhat – tudatta a koordinátor. A Ferenczyvel jó a kapcsolat hosszú évek óta, szoros az együttműködés más tekintetben is. A verseny lebonyolításához van egy kiváló szakmai – demo - termük, ahol a szituációkat valós eszközökkel tudják megoldani. A versenyre összesen 18 csapat érkezett 15 iskolából vármegye szerte, egy csapat három fős, plusz egy póttagot is hozhattak magukkal. A feladatok megoldására tíz-tíz percük volt. 

A Dream Team, vagyis a Ferenczy tizenegyedikes diákjai: Juhász Dalma, Szekeres Eszter, Tóth Dóra és Farkas Rebeka tanárnőjükkel, Novek Zsuzsával nyugodtan várakoztak a verseny előtti percekben. Az egészségügyi tanár elmondta, hogy a csecsemőgondozás egy részét tantárgyként sajátítják el, de szabadidőben is kellett gyakorolni, hogy alaposan fel tudjanak készülni a versenyre a fiatalok. Tanulmányaik során az újszülött és csecsemő gondozásáról, fejlődéséről szereznek ismereteket, erről az elméleti részben adtak számot – jegyezte meg a pedagógus.

Osztie Tibor képgalériája

Szeretnének tovább jutni az országos versenyre, ez lenne a cél. Azonban maga a versenyre való készülés is csak hasznukra vált, hiszen magabiztosabban néznek a leendő anyaság elé – mondták a lányok. 

A Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium csapata a Gyermekgondozók nevet választotta. Budai Vivien, Gulyás Dzsenifer, Horváth Petra és Bajnok Boglárka még egy utolsó pillantást vetettek a jegyzetükre, de tulajdonképpen nem izgultak a verseny miatt – avattak be. Sokat készültek a szakmai órákon és szabadidejükben is – mondták. Az utolsó egy hónapban intenzíven gyakoroltak a megmérettetésre, amelynek inkább az elméleti része bizonyult nehezebbnek. 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!