A vádlott villamoson utazott élettársával és gyermekükkel 2020 júniusában az esti órákban. Felszállásuk után a babakocsit a villamos csukló részénél hagyták, míg élettársával együtt leültek és beszélgettek.
A villamosvezető egy forgalmi helyzetben és a megállóban erősebben fékezett, így a felügyelet nélkül hagyott babakocsi felborult és a
hat hónapos gyermek kiesett belőle. Ezt azonban a vádlott és élettársa nem vette észre, egy utas szólt nekik. Erre az élettárs felkapta a síró gyermeket, ekkor viszont az események miatti felelősséget firtatva a vádlott és élettársa összevesztek, hangosan szidalmazták egymást, ezért az asszony a gyermekkel együtt leszállt a villamosról.
A vádlott fenn maradt a villamoson, ahol feldúlt állapotban ordítozott az utazók felé, trágár módon szitkozódott, fenyegetőzött és a villamosvezető irányába indult, hogy számon kérje a fékezés miatt. Magatartását azonban megelégelte egy nő, aki elé állt és felszólította, hogy hagyjon fel ezzel, mire a vádlott közvetlen közelről az arcába ordította, hogy ő már ült börtönben, embert is ölt, és erőszakos szexuális cselekmény elkövetésével fenyegette, valamint azzal, hogy le fogja köpni.
A nő határozott fellépése miatt azonban a vádlott végül is abbahagyta a szitkozódást, és további incidensre már nem került sor, leszállt a járműről. A sértett nő zaklatás miatt magánindítványt terjesztett elő. Az ügyészség a büntetett előéletű visszaesőnek minősülő vádlottal szemben elzárás büntetést indítványozott.