Ugrás a tartalomra

Politika

Forrás
24.hu / hvg.hu
Utoljára módosítva
2023. március 30. csütörtök 08:22
Háromnapos törökországi látogatásra érkezett szerdán Novák Katalin, a köztársasági elnök pedig közös sajtótájékoztatót tartott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel az ankarai elnöki palotában. Az eseményen a hvg.hu tudósítása szerint a februári törökországi földrengésben résztvevő mentőcsapatok képviselői is részt vettek.
Forrás
Bacsó István
Utoljára módosítva
2023. március 29. szerda 15:51
Mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Miskolcon, a kamara Népkerti Vígadóban rendezett hatvanötödik küldöttgyűlésén.
Forrás
MTI
Utoljára módosítva
2023. március 28. kedd 19:02
A vízfogyasztás és az energiafogyasztás növekedésére, illetve az ezzel járó rendkívüli mennyiségű hulladék keletkezésére az egyik válasz a körforgásos gazdaság lehet - mondta Áder János kedden az Esztergomi Szakképzési Centrum diákjai számára tartott, az elektromobilizációt is érintő előadásában.
Forrás
MTI
Utoljára módosítva
2023. március 28. kedd 18:41
Húsvét előtt kárpátaljai fiataloknak állított össze ajándékcsomagot az Emberi Méltóság Tanácsa, az adományt Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke vette át kedden Budapesten.
Forrás
MTI
Utoljára módosítva
2023. március 28. kedd 14:36
Az uniós tagállamok energiaügyekért felelős miniszterei keddi brüsszeli tanácskozásukon jóváhagyták az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási normák felülvizsgálatáról szóló rendeletet, amelynek értelmében 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű új autók értékesítését az EU-ban, és minden új gyártású autónak kibocsátásmentesnek kell lennie.
Forrás
MTI
Utoljára módosítva
2023. március 28. kedd 14:53
Akkumulátorgyárak, klímaváltozás, iskolai bántalmazás, ukrán gabona és Horn Gyula volt a téma ma egyebek mellett a parlamentben. Részletes összefoglalónkat az alábbiakban olvashatják. Cikkünk az ülések alatt folyamatosan frissül!
Forrás
minap.hu
Utoljára módosítva
2023. március 27. hétfő 13:51
Az IDEA Intézet felmérése szerint csupán két ellenzéki párt kerülne a parlamentbe, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt éppcsak lemaradna. Az MSZP mikropárt lett a kutatás szerint. A Fidesz fölénye továbbra is elsöprő.
Forrás
MTI
Utoljára módosítva
2023. március 26. vasárnap 15:05
Párbeszéd-A Zöldek Pártja, vagy röviden Párbeszéd-Zöldek néven folytatja munkáját a Párbeszéd, listavezetőjük az európai parlamenti választáson Jávor Benedek lesz - ismertették szombati kongresszusuk döntéseit a párt társelnökei vasárnap, online is közvetített rendezvényükön.
Forrás
MTI
Utoljára módosítva
2023. március 25. szombat 14:36
Az LMP a Föld órája alkalmából arra kér fel mindenkit, hogy szombat este 20.30 és 21.30 között ne használjon áramot, kapcsolja le a lámpákat - mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szombaton a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.
Forrás
Balogh Csilla
Utoljára módosítva
2023. március 24. péntek 20:49
Sajtótájékoztatón jelentette be az állam felé tett követeléseit a Jobbik-Konzervatívok párt Miskolcon a víziközmű-vagyon államosításával kapcsolatban. 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!