Politika
Az áram- és a földgázár emelkedése mintegy 2,3 milliárd forint többletkiadást jelent Hódmezővásárhelynek, amit kormányzati támogatás nélkül nem tud kifizetni az önkormányzat – jelentette ki a polgármester.
Időközi választást tartanak szeptember 25-én, vasárnap Miskolc 3-as számú egyéni választókerületében. A választás részleteit Ignácz Dávid ismertette a Miskolc televízió Kilátó című műsorában.
Az energiahordozók áfakulcsának öt százalékra mérséklését javasolja az MSZP társelnöke, frakcióvezetője.
A kihelyezett frakcióülés záró akkordjaként utcafórumot tartott a Demokratikus Koalíció elnöke szerda délután Miskolcon, az Avas alján.
A Demokratikus Koalíció parlamenti frakciója szeptember 21-22-én megyénkben tartja kihelyezett frakcióülését. Szerdán délután- a városházán tett látogatás után- Miskolc több pontján a találkozhattak az érdeklődők a képviselőkkel. A program egyik elemeként a Népkerti Vigadóban tartottak fórumot.
A kormánynak minden áron biztosítania kell a gyermekek egészségügyi ellátását - mondta a Demokratikus Koalíció egészségügyi árnyékminisztere, országgyűlési képviselője.
Az LMP továbbra is a pedagógusok bérének emelésére szólítja fel a kormányt.
Időközi választást tartanak szeptember 25-én, vasárnap Miskolc 3-as számú egyéni választókerületében – a voksolásra azért van szükség, mert a terület korábbi önkormányzati képviselője, Hegedüs Andrea az április 3-án megtartott választáson országgyűlési képviselői mandátumot szerzett.
Átlagosan 5,9 fokkal volt alacsonyabb a hőmérséklet csúcsértéke hétfőn az országban, mint ilyenkor szokásos - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat térképéből, amelyet kedden tettek közzé közösségi oldalukon.
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke bemutatta árnyékkormánya tagjait hétfőn Budapesten.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!