Venczel-Tóth Evelin fülszövege némileg bővült az utóbbi időben. Ha röviden szeretnénk bemutatni, a következő címkékkel lehetne ezt megtenni: könyvmániás, booktuber, korrektor, bábszínész, édesanya. A Miskolcon élő Evelin olvasási élményeit könyvekkel foglalkozó csatornáján, a Pergamenre hányt szavakon osztja meg, aminek már több mint tizenkétezer követője van.
Novemberben azonban megszületett a kislánya, ami „fokozta a cselekményt” az életében.
– Egészen szerencsés vagyok, ugyanis terhesen sokan elalszanak a könyvek felett, én viszont – mivel semmi más dolgom nem volt – faltam a köteteket. Aztán a kislányunk születése után más lett a prioritás, de mivel a babák az elején rengeteget alszanak, hamar visszataláltam, és egész sokat tudtam olvasni. Azóta is kérdezik, hogy van időm erre, amire mindig csak azt tudom mondani, hogy akkor olvasok, amikor a baba alszik. Ez változó, hogy mennyi időt jelent, néha összesen 1-2 óra egy nap, de igyekszem mindig kihasználni, mert nekem ez a kikapcsolódás – fejtette ki a könyvmániás vlogger, akinek a Pergamenre hányt szavak kapcsán is meg kellett hoznia bizonyos kompromisszumokat.
– Az elején tartottam egy kis szünetet, azóta pedig csak heti egy videót készítek. Viszont nekem ez nem munka vagy kötelesség, hanem kikapcsolódás, ami feltölt. Szóval hiába nehéz rá időt szakítani, a mentális egészségemnek nagyon jót tesz – hangsúlyozta.
A Pergamenre hányt szavak utolsó adása egyébként egy unboxing videó volt.
Venczel-Tóth Evelin azt is elárulta, miképp változott az érdeklődési köre, mióta anya lett.
– Sokkal érzékenyebb vagyok a nehéz témákra, főleg ha gyerekekkel kapcsolatos, ezért óvatosan válogatok könyveket és filmeket is. Másrészt
egyértelműen elkezdtek jobban érdekelni az anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos könyvek, emellett rengeteg mesekönyvet szereztem be már most, mivel hála istennek a kislányom is érdeklődik a jó történetek iránt – tette hozzá.
A népszerű miskolci booktuber azt is elárulta, milyen megjelenéseket érdemes keresni a könyvespolcokon.
– Neal Shusterman Kaszás trilógiája szerintem remek választás lehet, a mesterséges intelligencia témaköre most egyébként is aktuális, de ennél sokkal többről szól ez a disztópia. Hogy hazai írót is kiemeljek, Bán Mór Hunyadi sorozatát biztosan senkinek nem kell már bemutatnom, mióta megjelent a filmadaptáció, de érdemes mindenképp a könyvekkel is megismerkedni, mert egészen más a kettő. Nagyon olvasmányos és érdekes történelmi regényfolyamról beszélhetünk, amit kár lenne kihagyni – ajánlja Evelin.
Evelin elmondta, hogy – bár nem jutott el idén Budapestre – nagyon sok új megjelenést sikerült beszereznie az Ünnepi Könyvhét alkalmából. Sőt, egy kísérő program levezetésében is részt vett.
– Aczél Gergő Hátsószínpad című kötetének a bemutatóját moderálhattam a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban, nagyon érdekes beszélgetés kerekedett, igazán örültem a lehetőségnek. Akit érdekel a színház és annak kulisszatitkai, élvezni fogja ezt a könyvet.
Végül a hazai könyvkiadás jelenjéről kérdeztük a Pergamenre hányt szavak vloggerét.
– Az olvasók számát nem nagyon tudnám megítélni, könyves eseményeken alig lehet megmozdulni a tömegtől, de azzal tisztában vagyok, hogy a könyvkiadók helyzete így sem rózsás, ugyanis
manapság egy könyv öt-hatezer forintba kerül, ami egyáltalán nem olcsó. A különleges kiadásokról ne is beszéljünk, ezek elérhetik a tízezer forintot is. Tehát ez nem egy olcsó hobbi, az ember kétszer is meggondolja, melyik kötetért ad ki ennyi pénzt, miközben rengeteg új cím jelenik meg évente. A kiadóknak pedig mindig újat kell mutatni – legyen az élfestés, borító vagy egy nagynevű író – ahhoz, hogy felkeltsék az olvasók figyelmét
– fejtette ki Evelin.