Belföld

Koronavírusos Márki-Zay Péter
Elkapta a koronavírust az egységes ellenzék miniszterelnök-jelöltje, ezt a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be szerda délelőtt Márki-Zay Péter.

Koronavírus – majdnem megduplázódott az új fertőzöttek száma
Óriásit nőtt az új fertőzöttek száma, egy hét alatt majdnem megduplázódott: 14 890 fertőzöttet diagnosztizáltak, míg egy hete ilyenkor még 7883 volt ez a szám.

Forgalommal szemben hajtott az M30-ason egy nyugdíjas, és még ittas is volt
A férfi egy miskolci bevásárlóközpontból akart hazajutni, de eltévedt, hát megfordult az autópályán, és elindult a forgalommal szemben visszafelé.

Drasztikusan csökkent a pályakezdő tanárok száma
Közérdekű adatigénylés után derült ki: harmadára csökkent a pályakezdő pedagógusok száma két év alatt

A szakdolgozói kamara szerint szenved az egészségügy
Vannak olyan ellátási formák, ahol tragikussá vált a helyzet a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke szerint.

A jogász válaszol: A fogyasztóvédelem új szabályai
Ismét a fogyasztók előnyére változik a fogyasztóvédelmi joganyag. A kormány elfogadta a 373/2021.(VI.30.) Kormányrendeletet. Az új jogszabály a fogyasztó és vállalkozás közötti, az áruk adásvételére, valamint a digitális tartalomszolgáltatására és digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések részletes szabályairól szól.

A bontott csirke éve
Valamit tenni kell, mindegy hogy mit, csak csináljuk – biztos mindenki érezte már magát ebben a kényszerben. A mondat első fele sok esetben érvényes, a második szinte soha. Miért van az mégis, hogy az árfixálás ellen már most sokan több érvet sorakoztatnak fel, mint mellette? Úgy is, hogy bőven volt idő gondolkodni.

Rögzíthetik a hangot is a jegyvizsgálókon levő kamerák
Már hangot is rögzíthetnek a jegyvizsgálók testkamerái, ezzel még több védelmet nyújtva a MÁV-START munkavállalóinak - közölte a vasúttársaság péntek délelőtt honlapján.

A tartós hidegben a közöny életeket követelhet
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat azt kéri, a tartósan hideg időben fordítsunk fokozott figyelmet az utcán éjszakázó emberekre és a fűtetlen lakásokban élőkre. Ha bajba jutott emberrel találkozunk, hívjuk a 112 segélyhívót vagy a diszpécserszolgálat telefonszámát. A földön fekvő embernek az élete múlhat azon, lehajol-e hozzá egy járókelő segítséget nyújtani.

Csődhullámot indíthat el termelőknél, kisboltosoknál az árstop
A friss tejet nem érinti a kormány árbefagyasztó intézkedése, amely februártól egyelőre három hónapig tart hét élelmiszerre. Áruk tűnhetnek el a polcokról, mások pedig jelentősen drágulni fognak, hazai tulajdonú üzletek és termelők mehetnek tönkre az intézkedés hatására. Épp az utált multik jöhetnek ki jobban ebből - írja a helyben.hu.

Idén több otthonteremtési támogatás véget ér
Az ingatlanvásárlás, építés, felújítás előtt állóknak fontos tudni, hogy idén több otthonteremtési támogatás (például a Falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és az Otthonfelújítási támogatás) végső határideje is közeleg - figyelmeztet az OTP Ingatlanpont csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.

Kormányinfó: oltási igazolvány, rövidebb karantén, negyedik oltás, olcsóbb csirkefarhát
Több fontos döntés hangzott el a csütörtöki kormányinfón, amelyen a szerdai kormányülés határozatait ismertették: egyebek mellett a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul át, hét napra rövidül a karanténkötelezettség, és szó esett a benzinár-stopról, valamint az élelmiszerár-plafonról is.

6,3 millió a beoltottak, 9216 az új fertőzöttek száma Magyarországon, elhunyt 81 beteg
6 045 893-an a második, 3 306 370-en pedig már a megerősítő harmadik oltást is megkapták. Az új fertőzöttekkel együtt a járvány kezdete óta 1 318 093-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak többségében idős, krónikus betegek, így az elhunytak száma 40 164-re emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.

Mínusz 18 fok volt Biharkeresztesen
A téli szezon leghidegebb éjszakáján vagyunk túl, az Időkép mérései szerint a hófödte keleti tájakon sokfelé –15 fokig süllyedt a hőmérséklet, de a román határhoz közeli Biharkeresztesen –18 fokot mértek – tudatta a Telex.hu.

Több alapvető élelmiszer árát is befagyasztja a kormány
Az árakat tavaly október közepi szinten rögzítik, az intézkedés február elsején lép életbe.

A Molhoz kerülnek a belföldi Lukoil-töltőállomások
A Mol megvásárolja a belföldi Lukoil-töltőállomásokat működtető Normbenz Magyarország Kft.-t - közölte a Mol szerdán az MTI-vel.

Az „elmúlt évtizedek egyik legkegyetlenebb megszorító csomagjáról” beszéltek
Közös online sajtótájékoztatót tartott kedden az ellenzéki összefogás három közös országgyűlési képviselőjelöltje: Varga László (MSZP), Hohn Krisztina (LMP) és Dudás Róbert (Jobbik). A politikusok arról beszéltek, hogy a kormány tavaly év végén bejelentett megszorító intézkedéseit az élet számos területén fogják érezni a magyar állampolgárok.

Egy szolnoki garázs tetején látták napozni az Alföldön kóborló párducot
A jelzések szerint különböző helyeken látták a Kiskunságban kóborló párducot az elmúlt napokban.

Stagnál a szennyvíz koronavírus-koncentrációja Miskolcon
Miskolcon jelenleg mérsékelt a koncentráció és stagnáló tendencia figyelhető meg.

Újabb panelreneszánsz indult a lakáspiacon
Egyre népszerűbbek a panellakások az ingatlan.com elemzése szerint, amelyben több mint 160 ezer hirdetés alapján vizsgálták meg az érdeklődés alakulását, valamint az árak változását a lakáspiacon.