Ugrás a tartalomra

Éjszaka is dolgoztak a tűzoltók a vihar okozta károk elhárításán

Létrehozva
A vihar miatt pénteken délutántól éjfélig országszerte kilencszázkét esetben volt szükség a tűzoltók segítségére, estétől már főleg Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyében kellett beavatkozniuk - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t szombat hajnalban.
Kép
A viharban kidőlt fát távolítanak el az útról tűzoltók Nagykanizsán. Fotó: Varga György, MTI

A nyugat-keleti irányba mozgó viharzóna számos helyen leszakított vezetékeket, fákat tépázott meg vagy döntött ki. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében személyi sérülés is történt: Nyíregyházán, az Árpád utcában a heves szél kidöntött egy akácot, amely egy járókelőre dőlt, súlyos sérülést okozva.

Bács-Kiskun vármegyében a felsőlajosi állatkertben döntött ki fákat az erős szél, a tűzoltókat több kiskunhalasi, lajosmizsei helyszínre hívták épületre dőlt fák, elöntött pincék miatt. Kerekegyházánál nagyfeszültségű vezetékre dőlt fa, a Mélykút és Bácsalmás közötti utat elzárta egy kidőlt növény, és fennakadás volt az 53-as főút kisszállási szakaszán is.

Kép

Békés vármegyében a Vésztő és Szeghalom közötti útra több fa is rádőlt, Tótkomlóson a vasútállomásnál a vezetékek rongálódtak meg. Gyulán, a Sánc utcában az árkokban gyűlt össze az esővíz, a várfürdőben pedig negyven-ötven centiméter magasságig a gépházat öntötte el a csapadékvíz.

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében Nyékládházán okozott gondot a felgyülemlett eső, több garázsba befolyt a víz, több tűzoltóegység szivattyúzott. Kazincbarcikán, a Balassi utcai garázssornál a vízgyűjtőből visszaáramló vizet kell eltávolítani.

A Hajdú-Bihar vármegyei Nádudvaron egy pincében több mint fél méter magasan gyűlt össze a víz, Nagyhegyesen pedig nagyfeszültségű elektromos vezetéket tépett le az erős szél.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a legtöbb segélyhívás Jánoshidáról és Törökszentmiklósról érkezett, főleg kidőlt fák, leszakadt ágak miatt. Szolnokon a Debreceni útra öt nagy méretű fa dőlt.

Kép

Nógrád vármegye székhelyén a kórház sürgősségi betegellátó osztályába tört be a csapadékvíz, a gondot egy eldugult csővezeték okozta. Bátonyterenyén egy családi ház pincéjében gyűlt össze magasan a víz, az Abonyi úton az árok megtelt vízzel, a csapadék udvarokba, pincébe folyt be.

Pest vármegyében a legtöbben Cegléden tárcsázták a segélyhívó számot, az esetek nagyobb részében leszakadt ágak, kidőlt fák miatt, de érkezett bejelentés egy hotelből is, amelynek mélygarázsába, gépészeti termébe folyt be az esővíz.
 
A viharos szél és a kidőlő fák az ország számos pontján szakították el az elektromos vezetékeket, emiatt több mint kétszáz település százezernél is több fogyasztói helyén szünetelt hosszabb-rövidebb időre az áramszolgáltatás. A hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók folyamatosan számolják fel a károkat - jelezték a közleményben.

Ez is érdekelhet

hejőcsabai gyógyszertári tűz
Négyen kerültek életveszélybe, köztük gyerekek is
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBaleset
Kórházba került az a négyfős család, akik a hejőcsabai gyógyszertár épületében tartózkodtak, amikor tűz ütött ki.
A föld nyelte el? Miskolcon és környékén is keresik az eltűnt asszonyt.
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az Encsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 67 éves, gönci asszony eltűnése ügyében.
Lakóházhoz riasztották a miskolci tűzoltókat
HavariaBorsod-Abaúj-Zemplén
Négy kocsival siettek ki a helyszínre kedd délelőtt.