Belföld
A tojásra és a burgonyára is kiterjesztik az árstopot
A kormány célja a régi ársapkák fenntartásával és az újak bevezetésével az, hogy felezzék az inflációt.
Huszonegy százalék fölött volt az infláció októberben
Ez újabb több mint két évtizedes rekordot jelent, legutóbb a rendszerváltás után volt ilyen nagy a drágulás üteme.
A DK szívesen egyeztet a szociális törvény miatt felháborodó megyéspüspökkel
Az állami szociális ellátás módosításáról szóló törvényjavaslat a DK számára elfogadhatatlan, örömmel vesznek részt minden jobbító szándékú egyeztetésen - olvasható a párt szerdán reggel kiadott közleményében.
Velünk a Város: A miskolci fideszes képviselők mikor fognak tiltakozni debreceni társaik ellen?
"Mikor fogadja el a valóságot a Fidesz Miskolcon? Debreceni társaik már megtették" - írja kedd este kiadott sajtóközleményében a Velünk a Város frakciója.
Álom maradt a kis benzinkutak támogatása
Az ígért határidőre még a döntések sem születtek meg a támogatás mértékéről, a kifizetés módjáról, határidejéről vagy a szükséges pénzügyi keret rendelkezésre állásáról.
A biztosítók aszálykifizetései negyvenmilliárd forintnál tartanak
A mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok 39,96 milliárd forintot fizettek ki az idei aszálykárokra, közel 8500 bejelentés nyomán október végéig - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden.
Melegebb őszök jönnek
Jelentősen nő az őszi meleg periódusok száma Magyarországon, ami kedvező az őszi belföldi turizmus számára és kitolja a fűtési időszak kezdetét, de káros hatással lehet a lombhullató erdőkre - írta keddi cikkében a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál.
Debrecenben ritkítják a tömegközlekedést, Békéscsabán kulturális intézmények zárnak be
Az energiahelyzettel összefüggő helyi intézkedések részeként a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. ritkítja a villamosok és a trolibuszok közlekedését november 14-től - közölte a társaság hétfőn.
A magyarok 61 százaléka legfeljebb egy hónapig húzná ki jövedelem nélkül
A lakosság mindössze 31%-a érzi magát anyagi biztonságban nagyjából vagy teljesen, 69% viszont nem igazán, vagy egyáltalán nem, derült ki a Datalyze 1000 fős reprezentatív internetes kutatásából, amit a Portfolio megbízásából készítettek - számolt be a 24.hu.
Hétszeres lett a rezsijük, a kormány válaszra sem méltatta az 1600 fogyatékkal élőt ellátó egyesületet
1600 fogyatékossággal élő ember ellátása és 200 dolgozó megélhetése kerülhet veszélybe, miután 20 millióról 135 millióra nőtt a Mozgássérültek Somogy Megyei Egyesületének rezsiszámlája - számolt be a 24.hu.
Még a Fidesz szimpatizánsokat is megosztja a kormány hirdetése
Az újabb, ezúttal a brüsszeli szankciókról szóló nemzeti konzultációt a megkérdezettek 31 százaléka tartja hasznosnak, 65 százaléka ítéli haszontalannak, 4 százalék nem tudott vagy akart válaszolni – számolt be a 24.hu a Publicus Intézet reprezentatív közvélemény-kutatásáról.
Ködös reggelekre kell számítani a héten is, de enyhe lesz az idő
Folytatódik a jellemzően borult, párás idő a héten is, reggelente ködre is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9-15 fok lesz, éjszakánként sem várható fagy - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Egyeztetés nélkül rendelt el szénszünetet a Magyar Posta
Miskolcon kilenc hivatalt érint az intézkedés meg persze több ezer miskolcit. Nekik most sokat kell majd utazniuk a legközelebbi postáig a téli hidegben.
Trükkösen számolt be a közmédia a Hadházy-féle tüntetésről
Épp csak a lényeget, vagyis azt hagyták ki az M1 hírcsatorna és a hirado.hu tudósításából, hogy az MTVA épülete elé Hadházy Ákos országgyűlési képviselő által szervezett pénteki demonstráció célja a közmédia súlyos hírcenzúráinak eltörlése volt és az, hogy a hírhamisító Papp Dániel vezérigazgató távozzon az állami médiaszolgáltató éléről, a helyére pedig konszenzusos vezető kerüljön. Hadházy a demonstráción egyébként békés, puha forradalmat hirdetett a szerinte puha diktatúra ellen - olvasható a media1.hu-n.
Kiválóan szerepeltek a miskolci, megyei éttermek
Megjelent a Michelin Guide Hungary első kiadása is, ami 62 hazai éttermet ajánl.
Népszava: teljesítmény alapján fizetnék meg az orvosokat, praxisok szűnhetnek meg
Koncentrálják az ellátásokat, ami miatt a betegeknek többet kell majd utazniuk, a centrumkórházak pedig szabadon vezényelhetnék az orvosokat, a diplomás szakdolgozóknak 55 százalékos béremelést ígérnek - írja a Népszava.
Tíz "apanap" jár majd a gyermek születése után
Több apanap, szülői és gondozói szabadság és ingyenes képzések szerepelnek abban a foglalkoztatási törvénycsomagban, amelyet a Technológiai és Ipari Minisztérium benyújtott be az Országgyűlésnek.
Magas lesz a gázszámla, amit Oroszországnak fizetünk
Szerződések ide vagy oda, az orosz gáz ára nekünk is emelkedik. Oroszország augusztusban már tizenkét százalékkal drágábban adta a gázt Magyarországnak a két hónappal korábbi irányadó tőzsdei árhoz képest, számolta ki a Népszava.
„Az ország nincs felkészülve az energiavészhelyzetre”
Egy egészséges energiamix nélkül továbbra is marad a kiszolgáltatottság, túl nagy még mindig a kitettség az orosz gáz nagy aránya miatt, és ezt nem tudja ellensúlyozni semmilyen rezsitámogatás, bajba kerülnek az emberek és a vállalkozások is – mondta Lukács László, a Jobbik frakcióvezetője, akivel miskolci látogatásakor beszélgettünk.
Kiakadt Zalaegerszeg fideszes polgármestere a postabezárások miatt
Balaicz Zoltán elsősorban azt nehezményezte, hogy a Magyar Posta nem egyeztetett a polgármesterekkel.