Szendefy Mária felhívta a figyelmet arra, hogy a parlament mezőgazdasági bizottsága február 27-én megtárgyalta, de nem vette tárgysorozatba a bükkerdők védelmében benyújtott határozati javaslatukat.
Azt kezdeményezték, az Országgyűlés szólítsa fel a kormányt, hogy tiltsa meg a vágásos üzemmódot a védett, bükk főfajú erdőkben - ismertette indítványukat a politikus, hozzátéve, a védett területen álló bükkösöket pedig csak úgynevezett örökerdő vagy faanyagtermelést nem szolgáló üzemmódban javasolták kezelni.
Az elnökségi tag kijelentette, hogy a nem védett bükkösökben és egyéb őshonos erdőkben korlátozni kell a vágásos üzemmódot.
LMP: védeni kell a bükkerdőket
Ez is érdekelhet
Ongán fotózott hattyúval került be a legjobbak közé a Miskolci Fotóklub tagja
Urbán Helgának ez már nem az első elismerése.
A fagyzónák bükki otthonában bőven fagypont alatti hőmérsékletet mértek
Az eddig mért leghidegebb hőmérsékletet azonban még csak megközelítettük.
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.