Borsod-Abaúj-Zemplén
Felismeri a táskatolvajt?
A kazincbarcikai rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Ez a borsodi település választott hétvégén új polgármestert
Almási Aurélia váltja Ormosbánya élén a korábban elhunyt Diószeghy István Zoltánt.
A Bükkben vezet túrát az erdők szerelmese a kéktúrázás napján
Közeledik a kéktúrázás napja, október 11-én, szombaton ismét több ezren húznak túracipőt, és kelnek útra országszerte, a Bükkben is. Petrovics Edina gyalogos túravezetővel beszélgettünk a programról és a túrázás szeretetéről.
Nehézgéppel törte darabokra a templom lépcsőjét
A lépcsősor javítása több mint félmillió forintba fájt az önkormányzatnak, a vádlott most pénzbüntetést kapott.
Borzalmas látvány: eddig nem látott fotók a hejőcsabai gyógyszertári tűzről
Éjjel tűz ütött ki az egykor patinás hejőcsabai gyógyszertár épületében.
Szállnak a darvak, de egyre kevesebben
A Borsodi-Mezőségen az ilyenkor szokásos 3-6 ezer példány helyett most mindössze öt-hatszáz madár figyelhető meg.
Közös jövőt épít az Aggteleki Nemzeti Park és az MVM Csoport
A természet védelmében együttműködési megállapodást kötnek a felek a hálózatüzemeltetés és a természetvédelem összehangolására.
Erika sikongatott - Miskolc melletti kis faluból érkezett a Megasztár színpadára
Ádám Attila fiatal kora ellenére nyűgőzte le a zsűrit a Megasztár színpadán.
Négy tő "mariska" lett a veszte
Több mint két kilogramm marihuánát tárolt otthonában a családi házuk udvarán kannabiszt termesztő férfi - letartóztatta a bíróság.
Gombák, ízek, zenék és kalandok - Gombanapok Bükkszentkereszten
A Bükkszentkereszti Gombanapokat október 4-5-én rendezik meg.
Mit csináljunk Miskolcon hétvégén? Tuti tippeket hoztunk
Ha még nincs programja október első hétvégéjén, ezek közül válogathat.
Felütötte a fejét a halálos vírus a MÁSA-nál
Nagy a baj! Létszámstopot rendeltek el a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) telephelyén.
Forradalmasítja a kukázást egy új alkalmazás
Elkészült a MiReHu MaKuApp hulladékkezelési applikáció, aminek célja, hogy a felhasználók a teljes szolgáltatási területen egyszerűbb, átláthatóbb és közvetlen információkat kapjanak a hulladékkezeléssel, szállítással kapcsolatban. Az applikáció funkcióit Ladányi Roland, a MiReHu Nonprofit Kft. ügyvezetője mutatta be csütörtökön.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Őszi szünet: itt van a nyakunkon, és hosszabb lesz, mint eddig bármikor
Már nagyon várják a diákok. Mutatjuk, idén mettől meddig tart az őszi szünet.
Miskolc a bűn útjába áll
Bűnmegelőzési konferenciát tartottak a Miskolci Egyetemen szerdán.
Gázriasztó fegyvert tartott volt élettársa fejéhez
Ítéletet hozott az Encsi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki volt élettársát bántalmazta, gázriasztó fegyvert tartott a fejéhez, máskor videóhívással közvetítette, hogy a nő lakásában a berendezési tárgyakat fejszével megrongálja.
Törött pezsgős üveggel vagdalkozott, börtön vár rá
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az Encsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki pezsgős üveggel fejen ütötte a sértett férfit, majd a törött üveggel összevagdosta.
A föld nyelte el? Miskolcon és környékén is keresik az eltűnt asszonyt.
Az Encsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 67 éves, gönci asszony eltűnése ügyében.