Ugrás a tartalomra

A fiatalokkal tárgyalták ki a fiatalok ügyeit az egyetemen

Létrehozva
A jövő formálásáról, a fiatalok mindennapi kihívásairól és lehetőségeiről szólt a „Mit szólsz hozzá?” országos roadshow miskolci állomása, amelyet a Miskolci Egyetemen rendeztek meg szerdán.
Kép
mit_szolsz_hozza_roadshow_251112ml-13.jpg (361.91 KB)
Fotók: Mocsári László

A roadshow az elmúlt évek egyik legátfogóbb ifjúságkutatására épül, amely több mint húsz éve kétévente vizsgálja, hogyan élnek, gondolkodnak és terveznek a 15–29 évesek (illetve 34 éves korig a fiatal felnőttek). Az idei program célja, hogy a kutatás eredményei mellett a fiatalok személyes tapasztalatai és javaslatai is bekerüljenek a következő évek ifjúságpolitikai irányait meghatározó dokumentumba.

Kép
mit_szolsz_hozza_roadshow_251112ml-11.jpg (279.75 KB)

A rendezvény a Nemzeti Ifjúsági Tanács szervezésében, a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakmai támogatásával valósul meg. A „Mit szólsz hozzá?” sorozat célja, hogy valódi párbeszédet teremtsen a fiatalok és a döntéshozók között, és közösen formálják a 2025-ben megújuló Nemzeti Ifjúsági Stratégiát.

„Ahol a fiatalok hangja formálja a jövőt – most minden vélemény számít” – ez a kezdeményezés üzenete, amely országszerte arra ösztönzi a fiatalokat, hogy mondják el, hogyan látják saját jövőjüket Magyarországon.

Kép
mit_szolsz_hozza_roadshow_251112ml-8.jpg

A keddi, gyulait követő miskolci állomáson interaktív beszélgetések, műhelymunkák és élményalapú programok segítették a közös gondolkodást. A résztvevők többek között a lakhatás, a munka, az egészség, az oktatás és a közösségi élet kérdéseit vitatták meg, gyakorlati javaslatokat is megfogalmazva.

A délelőtti vitaindító előadás után egy reflexiós kerekasztalt tartottak helyi ifjúsági, civil- és közösségszervezőkkel, amelyen Szilágyi Roland oktatási rektorhelyettes, Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere, Kovács Péter, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke, Jenei Péter, a Magyar Cserkész Szövetség kerületi elnöke, valamint Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára is részt vett. 

Kép
mit_szolsz_hozza_roadshow_251112ml-15.jpg (336 KB)

Utóbbi a Miskolc Televíziónak hangsúlyozta: a több mint húsz állomásból álló roadshow-n begyűjtött tapasztalatok a várhatóan a jövő év elejére elkészülő Nemzeti Ifjúsági Stratégia alapját képezik majd. 

A délután kiscsoportos, interaktív foglalkozásokkal zárult.

Ez is érdekelhet

Nagy Boglárka lett Miskolc új jegyzője
A polgármester bejelentette, ki lett Miskolc új jegyzője
Miskolc
Munkacsoport szakmai támogatásával választották ki Miskolc új jegyzőjét.
Mommy Blue
Ezeket a filmeket nem érdemes kihagyni: megvannak a CineFest első nagy dobásai
MiskolcKultúraSzabadidő
Lerántották a leplet az első versenyfilmekről. Erős filmekkel nyit a CineFest.
Aktuális közlekedési információk Miskolcról: több helyszínen dolgoznak az utakon
Miskolc
Megkezdődött a Szeder utca felújítása, több utcában is forgalmi korlátozások vannak.
Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.