ügyészség
Szétütötte a jegykiadó automatát
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rongálás bűntette miatt, aki az autóbusz megállóban ököllel ütötte a jegykiadó automatát.
Az ámokfutást fedélzeti kamera rögzítette: közel 100 kilométert menekült a rendőrök elől, majdnem halálos balesetet okozott
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vádat emelt a többszörös visszaeső borsodi férfivel szemben, aki több bűncselekményt is elkövetett menekülése során.
Bicskás ámokfutás
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt, aki ugyanazon napon bicskával támadt a polgármesteri hivatal portására, az önkormányzati rendészekre és utcai járókelőkre, végül rendőrök fékezték meg.
Kifosztássá fajult a kéretlen segítség
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen kifosztás bűntette miatt, aki az időskorú nőt tiltakozása ellenére lépcsőn vezette, majd szatyrából eltulajdonította a pénztárcáját.
Eszméletlenre verte és kirabolta az idős nőt
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki a nyílt utcán eszméletlenre vert egy időskorú nőt, és elvette táskáját.
Ultrahangos ugatásgátlóval kínozta a kutyát
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki a szomszédjában tartott kutyát kövekkel dobálta, megmérgezte, ultrahangos ugatásgátlóval kínozta.
Forró vízbe nyúlt a gyermek, vádat emeltek az anyja ellen
Egy borsodi kisvárosban élő nő a konyhapulton hagyta a forró vizes edényt, gyermeke belenyúlt és a ráömlő víztől égési sérülései keletkeztek.
Életfogytigot javasoltak a kábítószeres gyilkosnak
Vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki még 2024. június elején egy miskolci áruház parkolójában nekihajtott a sértett autójának, majd kalapáccsal többször fejen ütötte.
Halálra szurkálta élettársát, majd megpróbált öngyilkos lenni
Többszörösen minősülő emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki rendszeresen bántalmazta élettársát, majd egy közel harminc centis konyhakéssel halálra szurkálta.
Szóvá tette a hangos zenét, árokba rugdosták
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt, akik a hangos zenehallgatásuk miatt panaszkodó szomszéd férfit súlyos sérüléseket okozva bántalmazták.
Csontsoványra éheztette a kutyáját
Vádat emeltek egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki nyolc hónapon keresztül éheztette kikötve tartott kutyáját.
Ágyába csábította a kiskorú szomszédlányt Miskolcon
Megdöbbentő eset egy Miskolc társasház falai között. A szomszédban lakó kiskorú lánnyal létesített szexuális kapcsolatot a férfi.
Kegyetlen bosszút akartak állni üzlettársukon
Súlyos bűncselekmény kísérlete miatt áll bíróság elé két borsodi férfi.
Prostituáltak közül választott volna feleséget – keservesen megbánta
Bár az egyik örömlány elvállalta volna a felkérést, végül inkább férfi társaikkal együtt megverték és kirabolták a férfit.
Dezodort és pizzaszeletet zsákmányoltak a harapós pizzarablók
A két fiatalkorú fiú gyerekeket inzultált, az ügyészség javítóintézetbe küldheti őket.
Erőszak a liftben Miskolcon: 72 éves nőre támadt rá
Pénzt is felajánlott. Egy 72 éves nőt akart szexuális cselekményre kényszeríteni egy liftben Miskolcon.
Diákot vert, felfüggesztettet kapott a kollégiumi felügyelő
A férfi éjszakai szolgálat során került szóváltásba egy diákkal, akinek hátracsavarta a kezét, majd többször meg is ütötte a fiút.
Kutyaharapásért próbaidőt kapott a gondatlan gazda
Súlyos testi sértés vétsége miatt emeltek vádat egy férfi ellen, akinek gondatlan magatartása következtében az ingatlana udvaráról kiszökött kutya az utcán gyalogosan közlekedő férfira rátámadt és többször megharapta.
Százötvenezerért tizenhárom év uzsora, hétmilliós kamattal
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi és egy nő ellen uzsora bűntette és más bűncselekmény miatt, akik százötvenezer forintot adtak kölcsön egy nőnek, és azt követelték, hogy ennek fejében tizenhárom éven keresztül, havi százezer forintot törlesszen.
Bottal verte halálra nagymamáját
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt, aki családi házuk udvarán fa bottal halálra verte krónikus beteg, legyengült fizikai állapotú nagymamáját.