Ugrás a tartalomra

polgármesteri hivatal

Változik a „Bagolyvár” épületben működő ügyfélszolgálati iroda nyitvatartási rendje
Miskolc
November első napjától kezdődően az alábbi nyitvatartás szerint lehet majd ügyeket intézni a polgármesteri hivatal helyi ügyfélszolgálati irodájában.
Légimentés-bemutatóval, játékkal és tortával készülnek a Légimentők Napjára
MiskolcEgészség
Miskolcon és az országban még hat helyszínen egy időben ünneplik meg ötödik alkalommal a Légimentők Napját szombaton, amely alkalom plusz különlegessége, hogy egy szülinapi torta is kerül az asztalra.
Miskolc gyermekszemmel - pályázat
MiskolcKultúraSzabadidő
Rajz- és meseíró pályázatot hirdet Miskolc Polgármesteri Hivatala nagycsoportos óvodásoknak és általános iskolásoknak.
Szünetel az ügyfélfogadás kedden anyakönyvi ügyekben a polgármesteri hivatalban
Miskolc
Technikai okok miatt rendelték el az ügyfélfogadási szünetet, amelyet szerdai napon már feloldanak.
Szünetel az ügyfélfogadás az Ady Endre Művelődési Házban
Miskolc
Az Ady Endre Művelődési Ház nyári zárva tartása miatt Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala által az intézményben működtetett kihelyezett ügyfélszolgálaton július 23. és július 30. napján az ügyfélfogadás szünetel.
Szünetel az ügyfélfogadás a polgármesteri hivatalban
Miskolc
Július 1-jén kedden és 2-án szerdán nem lesz ügyfélfogadás a központi és a kihelyezett ügyfélszolgálatokon.
Pályázat időskorúakkal foglalkozó civil szervezeteknek
MiskolcGazdaság
Miskolc önkormányzatának közgyűlési határozata alapján, a városban működő nyugdíjas szervezetek számára, működési célú kiadásaikhoz - kérelem benyújtásával - egyszeri, százezer forint összegű, vissza nem térítendő támogatás igényelhető.
Szünetel az ügyfélfogadás a polgármesteri hivatal két ügyfélszolgálatán jövő hét szerdán
Miskolc
Az Árpád úti és a Klapka György utcai ügyfélszolgálatokon május 28-án nem lesz ügyfélfogadás.
Félszáz komposztkeret teszi majd zöldebbé a miskolci kerteket
MiskolcKörnyezet
Csaknem kétezerötszáz fa komposztláda kiosztását vállalta a város 2026-ig – négyszáz darabra vannak a céltól.
A vállalkozók kérésére meghosszabbították a Virágos Belváros kihívást
Miskolc
A belvárosi vállalkozók kérésére május 31-ig meghosszabbította tavaszi dekorációs versenyének nevezési határidejét a miskolci önkormányzat.
Új autók a miskolci polgárőröknek
Új autókat kaptak a miskolci polgárőrök az önkormányzattól
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hat új személygépjárművel bővült a miskolci polgárőrök gépjármű-flottája. Az eszközbeszerzés a remények szerint növelheti a polgárőrök munkájának hatékonyságát, így Miskolc közbiztonságát is.
Képgaléria
meszegyi_bolcsodek_napja_20250422_rp-14.jpg
Miskolcon is megünnepelték a bölcsődei dolgozókat
MiskolcOktatás
Tíz intézmény szakemberei gyűltek össze a Diósgyőri Gimnáziumban kedd délelőtt a bölcsődék napjának alkalmából.