Ugrás a tartalomra

Halotti maszkkal lett teljes

Létrehozva
Somlay Artúr relikviájával gazdagodott a Színészmúzeum, ahol november 6-án átadták a vitrint. A program a Páholynyitogató előadássorozathoz kapcsolódott.
Kép
páholynyitogató. Fotó: Mocsári László
Mikita Gábor múzeumigazgató és a Somlay Artúr-relikvia. Fotók: Mocsári László

Negyedszázados múzeumi létem egyik legtorokszorítóbb pillanatát éltem meg ma, amikor kibontottam Somlay Artúr-relikviáját, hogy elhelyezzük a tiszteletére kialakított vitrinben.

– írta Mikita Gábor színháztörténész-muzeológus, a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria Színháztörténeti és Színészmúzeumának, a Thália-háznak az igazgatója, mikor ismerőseit meghívta az átadó ünnepségre. – A színház jelképe egy kétarcú maszk: a komédia és a tragédia együttesen alkotja e művészet teljességét – kezdte ünnepi beszédét a rendezvényen. – A miskolci Színészmúzeum fennállásának 22. évfordulóján, a Latabár dinasztia adományának köszönhetően, a nevetést és szórakoztatást szimbolizáló mosolygó maszkot mutattuk fel a közönségnek. A mostani ünnepségsorozat keretében a színház a másik, tragikus arcát is megmutatja: a múzeum műtárgyai közé ünnepélyesen elhelyeztük a huszadik század egyik legnagyobb magyar színművésze, Somlay Artúr halotti maszkját. A relikvia kalandos és tiszteletreméltó utat bejárva érkezett Miskolcra. Eredetileg Gobbi Hilda ajándékozta oda Szénási Ernő színművésznek, akit a nagyközönség számos tévéjátékból, a Szindbád című film felejthetetlen pincéreként, vagy a rádióból, mint a „szomorú kisembert” ismerhetett. Somlay Artúr egyik legkedvesebb tanítványa volt, aki a diákok nevében a legendás színész halotti búcsúztatóját is mondta. Szénási Ernő élete végéig a szobája falán őrizte a relikviát, most pedig az ő unokája adományozta azt a miskolci Színészmúzeumnak – mondta az igazgató, aki kiemelte: a múzeum harmincéves működésének hatalmas elismerése, hogy a Latabár-hagyaték után egy ilyen újabb, mély tiszteletet kiváltó, rendkívüli kultúrtörténeti emléket kaphattak meg.

Kép
páholynyitogató. Fotó: Mocsári László

Miskolcon teljesítették végakaratát

A maszk mellett egy különleges idézetet is elhelyeztek a tárlatban, amely Somlay Artúr és Miskolc kapcsolatát idézi. Szép Ernő Emberfejek című írásában emlékezett meg Somlayról, ráadásul ez a szöveg annak idején kifejezetten a miskolci Reggeli Hírlap számára, a helyi olvasóközönségnek íródott. Az igazgató egy megrendítő történelmi tényre is rávilágított egy meghiúsult sírfelirat kapcsán. Somlay Artúr végakarata szerint az alábbi idézetnek kellett volna szerepelnie a síremlékén:

Kép
páholynyitogató. Fotó: Mocsári László

 

Az emberek veszedelmes közelségében éltem meglehetősen hosszú ideig. Most talán biztonságban vagyok. 

– A művész kívánságát azonban 1951-ben, a korszak politikai légkörében nem teljesíthették, hiszen a szöveg árnyékot vethetett volna a fennálló rendszerre. A múzeum a maszk elhelyezésével most jelképesen ezt a végakaratot is teljesíti – mondta Mikita Gábor, aki beszélt arról is, hogy a Somlay és a Latabár család sorsa között érdekes párhuzam vonható. – Mindketten Miskolcon kezdték a pályájukat. Somlay Artúr fiatal színészként egy teljes évadot töltött a Miskolci Nemzeti Színház tagjaként, majd később, ünnepelt művészként is rendszeresen visszatért a városba önálló estjeivel, vendégjátékokkal, sőt Szép Ernővel közösen is tartottak itt irodalmi esteket. Somlay Artúr élete során több nagy pályatársát is eltemette. Csortos Gyula ravatalánál olyan megrendítő búcsúbeszédet mondott, amely hűen tükrözi a színművészet örök érvényű felelősségét: 

A művész a legszerencsésebb és egyben a legszerencsétlenebb az emberek között. A tökéletesre, az eszményi szépre törekszik, és amíg ezt teszi, elkerülhetetlenül bele kell látnia az ember tökéletlenségébe.

– olvasta fel a szép gondolatokat az igazgató.

Kép
páholynyitogató. Fotó: Mocsári László

Egyedülálló az országban

A rendezvényen a látogatók is kifejezték elismerésüket a múzeum egyedülálló munkája iránt. Egyik megszólítottjuk, Gulyás Imréné elmondta, hogy ő az intézmény rendezvényeinek egyik állandó látogatója. – A miskolci Színészmúzeum szinte egyedülálló kulturális örökséget őriz az országban, és a tárlatok, valamint az igazgató rendkívül élvezetes, magával ragadó előadásai mindig visszarepítik a látogatókat a magyar színháztörténet legnagyszerűbb korszakaiba – nyilatkozta.

Az ünnepi pillanatok után az igazgató felkérte a közönséget, hogy lépjenek közelebb, nézzenek szembe Somlay Artúr maszkjával, majd helyet foglalva folytassák az emlékezést. Az előadó hangsúlyozta, hogy Somlay nemcsak zseniális színész, de nagyszerűen író, úgymond „írástudó” ember is volt. Az előadás során Mikita Gábor a száraz színházi adattárak és darabcímek sorolása helyett Somlay saját, lenyűgöző stílusú írásain, levelein keresztül idézte meg a korszak hangulatát és atmoszféráját, amelyhez ő maga, ahogyan fogalmazott, „csupán a lábjegyzet szerepét vállalta”. – Somlay 1883-ban született, és gyermekkoráról, valamint a színésszé válásának rögös útjáról egy csodálatos, ritka visszaemlékezést hagyott hátra, amely a korszakot hűen bemutató híres Blaha Lujza emlékalbumban jelent meg – mondta az igazgató, majd elkezdte a felolvasást.

Kép
páholynyitogató. Fotó: Mocsári László

A Páholynyitogató következő előadása november 27-én, pénteken lesz, ugyancsak délután 3 órai kezdettel a Thália-házban.

Ez is érdekelhet

Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.
Képgaléria
Patak utcai játszótér átadása
Átadták a megújult Patak utcai játszóteret
Miskolc
A Miskolci Belvárosi Kör összefogásának és a támogatók adományainak köszönhetően megújult a miskolci Patak utcai játszótér. A megújult játszóteret Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere vette át dr. Deák Csabától, a Miskolci Belvárosi Kör alapító tagjától és Soós Tibortól, a támogatók képviselőjétől.
Terézanyu anyja hazatért
MiskolcKultúra
Nem kábító, de nagy szeretettel fogadták Rácz Zsuzsát a Grizzlyben csütörtök este. Az Állítsátok meg Terézanyut! és a Kábítószeretet írónője elhozta legújabb könyvét, és stand-upolt miskolci életéről is.