Bűnügy
Három tizenöt éves lányt is keresnek a rendőrök
A mezőkövesdi rendőrök a lakosság segítségét kérik három 15 éves lány eltűnése kapcsán.
Mozgássérült embertől rabolt egy férfi Mezőzomboron
Fél órán belül azonosították, és elfogták azt a mezőzombori útonállót, aki kirabolt egy kerekesszékkel közlekedő férfit.
Téglával bántalmazva megölte, majd megkötözte és a fáskamrában hagyta az idős házaspárt
Többszörösen minősített emberölés bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség egy 58 éves férfi ellen, aki egy idős házaspárt ölt meg Szikszón 2011-ben.
Betörték egy miskolci busz ablakát - a rendőrök keresik őket
A miskolci rendőrök ismeretlen tettesek azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Börtön és kiutasítás vár a nőkre támadó egyiptomi férfira
A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség még 2019 novemberében emelt vádat azzal az egyiptomi állampolgárságú férfival szemben, aki ittasan, két esetben is nőkkel erőszakoskodott Tiszaújvárosban.
Verésbe torkollt a lóvásár Tolcsván
Léccel támadt két férfi egy lókupecre, aki az ütlegek elől futva menekült Tolcsván. A rendőrök előállították a garázdákat.
Emberkereskedelem Salgótarjánban
Emberkereskedelem gyanúja miatt folytatnak nyomozást egy 21 éves salgótarjáni férfi ellen; a több embert kényszermunkán dolgoztató férfit a bíróság.
Gyalogosgázolás tanúit keresik a miskolci rendőrök
Miskolcon, a Repülőtéri út és a Várközy Lajos utcák kereszteződésében 2019. december 19-én 6 óra 55 perckor egy eddig ismeretlen típusú személygépjármű elütött egy a gyalogátkelőhelyen szabályosan áthaladó nőt.
Agyonverte majd kirabolta ismerősét
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint úgy megverte egy ismerősét, hogy az elájult, majd ezt követően kirabolta.
Fizetett és mégsem - elkapták a hackert
A rendőrök elfogtak egy hackert, aki egy műszaki cikkeket forgalmazó áruház weboldalát törte fel és a megrendelt árukért nem fizetett - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Tanúkat keres a rendőrség
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset tanúinak a felkutatása érdekében.
Elfogták a betörőcsapatot
Lopás gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Sz. Gábor 32 éves, M. Dóra 24 éves és Sz. Dávid 27 éves helyi lakosokkal szemben.
Bíróság elé állhatnak a sorozattolvajok
Befejezte az ügy vizsgálatát a rendőrség, azzal a két férfival és fiatalkorú társukkal szemben, akik több miskolci üzletből loptak el különféle árucikkeket.
Tavaly nyár óta keresik
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy miskolci férfi megtalálásához.
Lövöldözés a Tiszainál
A foci miatt ugrottak össze Miskolcon, majd a verekedés közben egy gázriasztó fegyver is eldördült.
Amikor a mama megy be az iskolába
A Szikszói Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves nő ellen garázdaság vétsége miatt.
Tetőt bontott a tolvaj Ormosbányán
A kazincbarcikai rendőrök két napon belül elfogták a 17 éves elkövetőt.
Az ötvenedikre már nem került sor
Több hónapos nyomozás eredményeként a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai azonosították azt a három férfit, akik tavaly májusig negyvenkilenc alkalommal törtek be Sajószentpéter külterületén található pincékbe.
Anyját védte - majd megölte apját
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 33 éves férfi ellen erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette miatt.
Újabb családirtás: megölte két fiát, majd magával is végzett a tatabányai férfi
Újabb felfoghatatlan tragédiáról történt az országban: megölte két gyermekét, majd magával is végzett egy férfi Tatabányán.