Bűnügy
Lefoglaltak 23 ezer doboz cigarettát
- Mintegy 27 millió forint értékű adózatlan cigarettát találtak egy teherautóban az M3-as autópályán - írja közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Rács mögött a sályi emberölés gyanúsítottja
Letartóztatta a bíróság a sályi emberölés gyanúsítottját. A férfi január 29-én azért ment be a nő otthonába, hogy annak értékeit megszerezze. Betörte a családi ház lezárt ajtaját, majd lakásban az asszonyt egy ezidáig ismeretlen eszközzel többször megütötte. A nő olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Kifosztás a vonaton
A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei már a pályaudvaron elfogták azt a szlovák férfit, aki egy nemzetközi vonaton egy alvó nő telefonját tulajdonította el.
Kiskorú gyermekét is veszélyeztette a szabálytalankodó nő
Szabálysértési eljárást kezdeményeztek a járőrök egy sofőr ellen, aki Miskolcon a Mátyás király úton személygépkocsijával több kiemelt szabálysértést követett el.
Lopásért koponyatörés Nyéken
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 65 éves apa és 41 éves fia ellen életveszélyt okozó testi sértés és felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás kísérlete miatt.
Koponyatöréssel vettek elégtételt a tetőléc lopásért
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat egy 65 éves apa és 41 éves fia ellen.
Kalivoda Attilát keresik
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőnyárádi férfi megtalálásához.
Megjelölte a burgonyát
Egy miskolci áruház zöldségespultjánál könnyített magán egy férfi, ezért közel 160 kilogramm zöldséget tett eladhatatlanná.
Menekülés közben a cipőjét is elhagyta
A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei elfogták azt a körözött férfit, aki - miután intézkedés alá vonták - elfutott a helyszínről.
A kormány azonnali hatállyal felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését
A kormány azonnali hatállyal felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára.
Hét ittas sofőrt szűrtek ki
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezett hét ittas járművezetővel szembeni viszgálatot.
Keresik Balogh Klára Saroltát
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy sátoraljaújhelyi nő megtalálásához.
Egyezség az ÁFA-csalókkal
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt hat személy ellen költségvetési csalás, csődbűncselekmény bűntette és hamis magánokirat felhasználás vétsége miatt.
Kiskorút is próbált beszervezni – elkapták a prostituáltakat futtató férfit
A készenléti rendőrök hétfőn délelőtt csaptak le arra a 45 éves férfira, aki a gyanú szerint több külföldön dolgozó prostituálttal is kapcsolatot tartott. Kiskorút is próbált beszervezni örömlánynak. Többmilliós hasznot ígért, de a pénzt magára töltötte.
Telefont lopott - ki ismeri fel?
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Nyitva hagyott autókra specializálódott
Őrizetbe vették a rendőrök azt a 23 éves sajókazai férfit, aki a megalapozott gyanú szerint nyitott autókból tulajdonított el értékeket, illetve autókat is ellopott.
Szembe ment a forgalommal, letartóztatták
Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság egy hónapra azt a román nőt, aki a forgalommal szemben ment autójával szilveszter napjára virradó éjjel az M0-s autóúton.
Brutálisan meggyilkolta – csak egy házban laktak…
Beismerő vallomást tett a kőbányai gyilkosság feltételezett elkövetője.
Megszólalt a brutálisan összevert miskolci nő
Néhány héttel ezelőtt egy miskolci hír sokkolta a közösségi médiában a magyar embereket: egy miskolci nőt párja úgy bántalmazott, hogy az áldozat kis híján életét veszítette. Orosz Bernadett a napokban – Varga Andreával, Miskolc alpolgármesterével – nyilatkozott a Miskolc Televíziónak.