Havaria

Romániában emberéletet követelt az ítéletidő
Fákat döntött ki, épületelemeket szakított le Romániában szombaton az ország északi felén átvonuló vihar. Egy ember meghalt, egy megsérült.

Erős földrengés rázta meg Kamcsatkát
Jelentős károkról nem érkezett hír, a cunamiriadót is visszavonták.

Munkagép is segített a körbálák eloltásában Onga és Szikszó között
Száztíz körbála égett Onga és Szikszó között, a 3701-es út 2-es kilométerszelvényének a közelében hétfő kora este.

Megduplázódott a lakástüzek áldozatainak a száma idén
Az idei év első felében négyezer négyzetméternyi területen pusztítottak a lángok a borsodi lakásokban.

Sok áldozata volt a lakástüzeknek és a szén-monoxidnak az első félévben
Lakástűzben hatvanegyen, szén-monoxid-mérgezésben öten haltak meg az első félévben, 3528 lakóépület gyulladt ki, hét százalékkal több, mint 2024 első hat hónapjában.

OKF: szerda reggelig 9752 káresetről érkezett bejelentés
A hivatásos katasztrófavédelmi szervek kedden 502 fővel és 208 technikai eszközzel avatkoztak be.

Kicsavart fák, milliós károk - rengeteg a munka a vihar után
Miskolcon a legnagyobb pusztítást Bulgárföldön végezte a szélsőséges időjárás.

Késnek a vonatok a viharkárok miatt, de folyamatos a közlekedés
A MÁV szerint kacsa, hogy nem fogad vonatokat a Keleti. Aki Miskocról utazna Budapestre, 7-40 perces késésre számíthat.

Vonat helyett üljön volán mögé, vagy még inkább Volánra - ezt kéri a MÁV
Vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánították a főváros, és a Balaton térségét: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket.

Elakadt villamos, kicsavart fák: a vihar szele is pusztító Miskolcon
Több helyen akadozik a forgalom a vihar miatt Miskolcon, pedig még ide sem ért a zivatar.

Sűrű füst csapott fel Borsodban, egy hektáron égett a tarló
Több méteres füstoszlopról számoltak be olvasóink – mi utánajártunk mi és hol ég Borsodban.

Nagy a szárazság, vármegye-szerte tüzek pusztítottak
Fenyő és tölgy csemetés is odaveszett a tűzben a napokban.

Sokan meghaltak a texasi villámárvizekben
A hirtelen lehulló szokatlan mennyiségű eső miatt villámárvizek alakultak ki pénteken az Egyesült Államok Texas államában, a Guadalupe folyó mentén – írja a CNN-re hivatkozva a Telex.

Halálos áldozata is van Spanyolország idei eddig legnagyobb erdőtüzének
Spanyolország idei eddig legkiterjedtebb erdőtüzében két ember vesztette életét a katalán Torrefeta i Florejacs település környékén – közölték a helyi hatóságok szerdán.

Két folyóban is túlzott a sókoncentráció a parajdi katasztrófa miatt
A Marosban és a Nagy-Küküllőn is a megengedettnél magasabb só értéket mértek, így az ivóvízellátás is veszélybe került a környező településeken.

Összeomlott egy híd Indiában, halálos áldozatok is vannak
A katasztrófában legalább ketten meghaltak és többeket elsodort a víz.

Kátránypapír lobbantott be egy melléképületet
Egy hullámpalából készült melléképület tetőszerkezetében, a kigyulladt kátránypapír okozott tüzet.

Társasházban csaptak fel a lángok a Centrumnál
A belső udvarban a szemét kapott lángra, a tüzet a lánglovagok eloltották.

A víz levonulóban, az emberi tragédiák maradnak
Sok nagyborosnyói árvízkárosultnak szó szerint semmije sem maradt, adományokkal segíthetünk.

Elindult az adományvonal a székelyföldi bajbajutottak támogatására
Elindult a 1353-as adományvonal is a székelyföldi bajbajutottak támogatására - közölte az Ökumenikus Segélyszervezet kedden az MTI-vel.