Ugrás a tartalomra

Szinva-elszíneződés – nem engedik el az ügyet, újabb lépés a polgármestertől

Létrehozva
Ha bárkit felelősség terhel, annak következménye kell, hogy legyen – fogalmazott Tóth-Szántai József csütörtökön.
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

Ahogy arról a minap.hu beszámolt, kedden narancssárgára színeződött a Szinva, mert a Tatár utcai Miskolci Fűtőmű területén, a MIHŐ egyik gőzfejlesztő kazánjának karbantartása során keletkezhetett, a kazánból leengedett, vasoxidot tartalmazó víz műszaki hiba vagy emberi mulasztás miatt a patak vizébe folyt.

Az elsődleges vizsgálatok szerint az elszíneződést okozó anyag az emberi egészségre nem jelent veszélyt. A környezeti hatások feltárása ugyanakkor továbbra is folyamatban van.

A MIHŐ Kft. közölte, sajnálja a történteket, és mindent megtesz annak érdekében, hogy feltárja az eset körülményeit, meghozza a szükséges intézkedéseket, valamint megelőzze a hasonló események jövőbeni előfordulását.

A további kockázatok elkerülése érdekében a társaság azonnali hatállyal leállított minden olyan munkavégzést, amely folyadékok felhasználásával vagy leengedésével jár. Emellett teljes körű belső vizsgálatot rendeltek el, amely kiterjed a karbantartási munkák végrehajtására, valamint a csatornahálózat állapotának és működésének felülvizsgálatára is. A folyamatba igazságügyi szakértő bevonását is kezdeményezték.

Csütörtökön a Szinva-teraszról adott helyszíni jelentést Miskolc polgármestere. Tóth-Szántai József elmondta, szerencsére sokat javult a víz állapota, tisztább, mint szerdán volt.

Ez biztató, de az ügyet ettől még nem tekinthetjük lezártnak

– hangoztatta.

A tegnapi és a mai szakmai egyeztetéseken a vízügyi, környezetvédelmi és természetvédelmi szakemberekkel közösen áttekintették a lehetséges helyreállítási megoldásokat. Felmerült például, hogy a Hámori-tóból átöblítsék az érintett mederszakaszt.

– A szakmai egyeztetések alapján azonban arra a döntésre jutottunk, hogy ezt jelenleg nem szabad megtenni. A tó alacsony vízállása miatt ez nem jelentene valódi megoldást, ugyanakkor kedvezőtlen hatással lenne a Szinva vízellátására és az élővilágra is. Ezért minden további beavatkozásról a laboratóriumi eredmények és a szakhatóságok állásfoglalása alapján döntünk – mondta.

A városvezető köszönetet mondott Koleszár Péternek, hogy természetvédőként, lokálpatriótaként azonnal lépett az ügyben, és megtette a szükséges feljelentést.

A mai napon én is csatlakoztam ehhez a feljelentéshez, mert fontosnak tartom, hogy az ügy minden körülményét tisztázzák. Ha bárkit felelősség terhel, annak következménye kell, hogy legyen

– emelte ki Tóth-Szántai József, aki közös felelősségnek nevezte, hogy megóvjuk a Szinvát.

Ez is érdekelhet

Évbúcsúztató kerékpározás
Kérdőívben mérik fel a miskolciak közlekedési szokásait
Miskolc
A miskolciak kerékpározási, mikromobilitási és egyéb közlekedési szokásait vizsgálja egy új kérdőíves felmérés.
Képgaléria
TeSzedd! akcióban a Városfejlesztési Főosztály
A Városfejlesztési Főosztály munkatársai élen jártak a TeSzedd! akcióban
MiskolcKörnyezet
A miskolci Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Főosztályának kollektívája részt vett az idei TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért országos környezetvédelmi akcióban, melynek fő célkitűzése: közvetlen környezetünk megtisztítása az illegális szeméttől.
Ingyenes előadás a digitális tér veszélyeiről idősek számára
Miskolc
A digitális tér veszélyeire hívják fel a figyelmet.
Képgaléria
Napfogyatkozás 2026 az Avas kilátóból. Fotó: Horváth Csongor
Diósgyőri Piknik, A „hétszázát!” felvonulás, Növényfesztivál, termelői vásár - Hétvégi programajánló Miskolc
MiskolcSportOktatásKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőTudományKörnyezet
Színes hétvégi programkínálat várja a miskolciakat és a városba látogatókat: történelmi felvonulás, növényfesztivál, táncbajnokság, mesés foglalkozások, koncertek és közösségi rendezvények is szerepelnek a kínálatban.