Ugrás a tartalomra

Bulvár

Előbb a megállóban verekedtek, majd az utcán kergetőztek
BűnügyMiskolc
Mindezt a térfigyelő kamera rögzítette még tavaly Miskolcon. Az idősebb vádlott felfüggesztett fogházbüntetést, a fiatalabb pénzbüntetést kapott.
Kijavítják a repedéseket a Nemzetközi Űrállomáson
CelebhírekVilág
A munkálatok öt napon át tartanak.
Macsétával akarta rendezni a szavatossági vitát
Bűnügy
A Szikszói Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben.
Frontálisan ütközött két személyautó Hejőszalontánál
Baleset
Frontálisan ütközött össze két személyautó péntek reggel Hejőszalonta térségében. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
Még több varjútetem került elő a Középszeren
BűnügyKörnyezetMiskolc
Újabb madártetemeket találtak a Középszeren, emiatt a kutyasétáltatókat is fokozott óvatosságra intik. Két hete ugyanerre a területre kilenc vetési varjúhoz riasztották a mályi madármentőket. Akkor három madár szerencsés volt. Ők túlélték. A napokban azonban négy, azóta elhullott madár tetemét találták meg. Szerda éjjel a madármentő állomás vezetője újabb két varjú elhullásáról adott hírt közösségi oldalán. Mérgezésre gyanakodnak.
Mangalica tolvajokat fogtak el a rendőrök
Bűnügy
Ronggyal takarták le a sertéstelep kameráját, hogy leölhessék, majd elvihessék a vemhes kocát. A rendőrök pár óra alatt azonosították, és elfogták a tolvajokat - írja a police.hu.
Életeket mentettek a járőrök
Havaria
Hatalmas füst mutatta az irányt Abaújdevecser felé a két szolgálatban lévő járőrnek. A rendőrök időben érkeztek, és sérülés sem történt - közölte a police.hu.
Vádat emeltek a gyermekét és a közlekedőket veszélyeztető férfi ellen
Bűnügy
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 36 éves férfi ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt.
Őrizetben a sajókazai támadók
Bűnügy
Kétszer is betörtek egy mozgásában korlátozott idős férfi sajókazai házába azok a támadók, akiket elfogásuk után a rendőrök őrizetbe vettek.
Élet-halál harc Ózdon
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt négy férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete, életveszélyt okozó testi sértés bűntette és garázdaság bűntette miatt.
Önbíráskodás családon belül
Bűnügy
A rendőrök néhány percen belül elfogták azt a férfit, aki Miskolcon a húgától erőszakkal elvett kétmillió forintot egy korábbi kölcsöntartozás indokával - olvasható a rendőrség közleményében.
Bántalmazott és lopott a miskolci férfi
Bűnügy
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 20 éves férfi ellen súlyos testi sértés és lopás miatt.
Ötezer doboz cigit foglaltak le
Bűnügy
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai zöldhatár ellenőrzésen 5 000 doboz adózatlan cigarettát találtak - írja közleményében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága.
Bozótvágóval küldte haza a vendégeit
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Fia születésnapi vendégeinek köszönte meg ilyen módon a részvételt egy férfi Borsodszirákon. Őt a rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki.
Már csak egy lányt keresnek aki pénzt próbált felvenni a lopott bankkártyával
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Rajtaütöttek a rendőrök egy miskolci bűnbarlangon
Bűnügy
Tizenöt embert állítottak elő a rendőrök Miskolcon.
Jeges folyóból szabadították ki a traktort a borsodi tűzoltók
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A Bódva folyóban rekedt egy mezőgazdasági vontató csütörtökön, Szendrő határában.
Buszmegállóban akarták kirabolni az idős asszonyt
Bűnügy
Az utcán támadta meg az idős sértettet az a férfi, akinek pénteken rendelte el letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.
Milliók maradtak áram és víz nélkül Amerikában
HavariaVilág
Közel egymillió ember nem jut tiszta és biztonságos ivóvízhez Louisiana államban, mert a téli viharok és a rekordalacsony hőmérséklet súlyos károkat okozott a vízközműhálózatok infrastruktúrájában - közölte csütörtökön John Bel Edwards, az Egyesült Államok déli részén fekvő tagállam kormányzója.
Elsikkasztotta ismerőse nyugdíját
Bűnügy
Egy kazincbarcikai nő a megalapozott gyanú szerint a postástól egy ismerőse nevében vette át nyugdíját, amit később nem adott át részére.