Bulvár
Letartóztatásban a gyermekprostitúció kihasználásával gyanúsított miskolci férfi
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint korábbi barátnőjével – aki 18. életévét még nem töltötte be – 2021 októberétől őrizetbe vételéig részben kitartatta magát - közölte szerkesztőségünkkel a hivatal.
Három és fél év börtönt kérnek a férfira, aki Orosz Bernadettet bántalmazta
A Nógrád Megyei Főügyészség vádat emelt az Orosz Bernadettet rendszeresen bántalmazó férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és kétrendbeli súlyos testi sértés kísérlete miatt.
Borsodi lány után nyomoznak
Az Edelényi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy szendrői lány megtalálásához.
Fizetés helyett késsel fenyegetőzött - előállították
Három órán belül azonosították azt a mezőcsáti fiatalembert, akit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésével gyanúsít a rendőrség - adta hírül a police.hu.
Ítélet az edelényi tolvaj ügyében
A Kazincbarcikai Járásbíróság november 4-én előkészítő ülésen hozott ítéletet egy edelényi férfi ügyében.
Kilenc év börtönre ítélték az élettársát halálra verő nyíregyházi férfit
Nem jogerősen kilenc év börtönre ítélték azt a férfit, aki 2008-ban Nyíregyházán halálra verte 22 éves élettársát. A támadót tette után tíz évvel, Dominikán fogták el és adták át a magyar hatóságoknak.
Forgalommal szemben hajtottak az új autópályán
A rendőrök előállították azt a két sofőrt, aki a járműforgalommal szemben haladt az M30-as autópályán Encs közelében.
Letartóztatásban a perecesi rablás fiatalkorú gyanúsítottjai
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a három fiatalkorúnak a letartóztatását, akik a gyanú szerint október 26-án este a Pereces felé közlekedő autóbuszon elvették a sértett nyakláncát.
Szirbik Berni színművésznő kutyája fegyelmezett, de vicces is
Masni a Portugál című darab után kapta nevét, mert ez volt Szirbik Bernadett szerepének neve első miskolci bemutatójában. A színművésznő szerint több szempontból kiváló az a kezdeményezés, hogy külsősöknek nyílt napot tartanak az állatmenhelyek, ahogyan ezt teszi most szombaton a Miskolci Állategészségügyi Telep.
Felgyújtotta nagyszülei házát és még meg is fenyegette őket
A rendőrök őrizetbe vették azt a perkupai fiatalembert, aki bosszúból felgyújtotta a nagyszülei házát, majd több hozzátartozóját is megfenyegette.
Életfogytiglan a szikszói kettős gyilkosságért
A Miskolci Törvényszék október 28-án ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben egy idős szikszói házaspár megölése miatt indult büntetőeljárás - amiről korábban mi is beszámoltunk.
Kétéves gyermek botlott a forróvizes fazékba
Gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy 27 éves nő ellen.
Baleset miatt lezárták a 25-ös utat
Két autó karambolozott Sajópüspöki és Bánréve között - közölte szerkesztőségünkkel a megyei rendőr-főkapitányság.
Prostitúcióra kényszerítették a fiatal lányt
Prostitúcióra kényszerítették: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 17 éves fiatalkorú férfi és egy 22 éves férfival szemben szexuális erőszak bűntette és emberkereskedelem bűntette miatt, amit egy 13 éves lány ellen követtek el.
Emberölés gyanúja miatt tartóztatta le a bíróság a sorozatbetörőt
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint szeptember 23-án miskolci otthonában leütött egy idős nőt, majd tűzet gyújtott a házban és hagyta megfulladni a hölgyet – tudatta a Miskolci Törvényszék.
Lengyelországban többen meghaltak az éjszakai viharok következtében
Négy ember vesztette életét Lengyelországban az elmúlt 24 óra alatt, és több mint 120 ezer háztartás maradt áram nélkül a csütörtök éjszakai heves szélviharok következtében - közölték pénteken a lengyel hatóságok.
Hajszál híján az életével fizetett a WC-ben felejtett serpenyőért
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 62 éves nő ellen életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége és súlyos testi sértés bűntette miatt.
Befrontinozva akarta lelövetni magát a miskolci férfi
Úgy próbált véget vetni az életének, hogy élettársára támadva lövésre kényszeríti a rendőröket.
Aktivistákra támadhattak
Közleményt adott ki hétfőn a Fidesz-KDNP miskolci frakciószóvivője.
Alaptalannak találták a miskolci masszőrnő perújítását
Perújítás elrendelését követően tartott tárgyalást a Miskolci Törvényszék az emberölés miatt folyamatban volt büntetőügyben.