Ugrás a tartalomra

Légpisztollyal lövöldözött egy lagziban

Létrehozva
A kazincbarcikai rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben egy férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy légpisztollyal többször meglőtte egy ismerősét.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 36 éves varbói férfival szemben.

A gyanúsított február 27-én vett részt egy barátja esküvőjén.

Az esküvői szertartás után a vendégek az ifjú pár dédestapolcsányi házába mentek és itt ünnepeltek, amelynek során éjfél körül a gyanúsított egy nála lévő légpisztollyal – minden előzmény nélkül – ötször rálőtt az egyik vendégre.

A lövedékek mindegyike eltalálta a sértettet, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.
 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.