Ugrás a tartalomra

Bíróság előtt a biofű-dílerek

Létrehozva
Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Sajószentpéteri Rendőrőrs 29 éves nővel és hét férfi társával szemben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gyanúsítottak 2018 májusa és 2019 decembere között Sajószentpéter vonáskörzetében új pszichoaktív anyagnak minősülő biofüvet árusítottak.

Kép
Fotó: police.hu

Az eljárás során a gyanúsítottak egyikét, egy 29 éves nőt a rendőrség idén március 24-én őrizetbe vette, majd a bíróság elrendelte letartóztatást, amelyet az eljárás során mindvégig fenntartott.

A szükséges eljárási cselekményeket a Sajószentpéteri Rendőrőrs elvégezte és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.