Ugrás a tartalomra

8 órára leállt a Facebook – a rendőrséget is hívták miatta

Létrehozva
Március 13-án a világ számos pontján találkozhattak vele a felhasználók, hogy akadoznak a Facebook legfontosabb funkciói.
Kép

A kimaradás érintette az Instagramot, a Messengert és a Whatsappot, vagyis az összes alkalmazást, amit a Facebook birtokol. Mára nagyjából helyreállt a rend, a cég munkatársai pedig siettek bejelenteni, hogy nem cybertámadás áll a kimaradás hátterében, egyszerűen csak túlterhelődött a rendszerük.

A közösségi oldalnak jelenleg 2,3 milliárd felhasználója van, úgyhogy a terhelés mértékén nem is nagyon kell meglepődni.

A kimaradás Észak-Amerikát és Európát érintette a legsúlyosabban, de a világ más pontjain is kétségbe estek a felhasználók, az új-zélandi rendőrség például közleményben kérte a lakosságot, hogy ne az ő segélyhívójukat hívogassák, mert nem tudnak megoldást a problémára.

Ez is érdekelhet

Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.
Őszi kaland a színek vasútvonalán
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Ahol a mozdony füstje keveredik az avar illatával, ott indult útnak a Lillafüredi kisvasút legszínesebb kalandja, a lombhullató vonatozás.
JátszóTér a Horváth tetőn
Még egy hetük marad a miskolci gyerekeknek: hamarosan lezárul a pályázat
MiskolcOktatásKultúraÉletmódSzabadidőKörnyezet
Miskolc város önkormányzata gyerekeknek hirdetett pályázatot. Hamarosan lejár a határidő.
MVK 22-es busz
Az Egyetemvárosba a 22-es autóbuszok közlekednek október 27-31. között
Miskolc
Az iskolai őszi szünet alatt, október 27-től október 31-ig (hétfőtől–péntekig) a Búza tér végállomás és az Egyetemváros végállomás között (mindkét irányban a Centrum megállóhely érintésével) 22-es viszonylatjelzéssel közlekednek autóbuszok.