Ugrás a tartalomra

Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally

Létrehozva
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kép
041a5547.jpg
Már készülnek a novemberi Zemplén Rallyra. Fotó: szervezők

A pontverseny állása ugyan nem indokolná, hogy rajthoz álljanak, ugyanakkor saját maguknak, a csapatnak, a partnereknek és a szurkolóknak is tartoznak annyival, hogy közel az otthonukhoz ismét megmutassák magukat.

- Most úgy látom, hogy pozitív hírekkel szolgálhatok, nagy valószínűséggel ott leszünk novemberben a szerencsi rajtban - mondta Német Gábor, a 2025-ös esztendő abszolút magyar bajnoka.

- Biztosat azonban csak akkor tudok mondani, ha már megérkeztünk a Zemplénbe, de 99 százalék az indulásunk a magyar bajnokság záró futamán. Ha nem így tennénk, mindenképpen maradna bennünk hiányérzet még akkor is, ha a bajnoki elsőségünk már biztos. Nagyon szeretnénk ebben az évben még versenyezni, erre a legjobb esélyt a TippmixPRO Zemplén Rally kínálja számunkra. Ezért is szorgalmaztam a csapatnál, hogy mindenképpen legyünk ott a mezőnyben. Emellett az is fontos szempont, ezt a feledhetetlen évet egy jó szerepléssel és a céldobogón is szeretnénk megünnepelni. Nem csak civilben, hanem versenykörülmények között is. Győrben sajnos ez nem adott meg számunkra, hiszen napokkal később derült ki, hogy bajnokok vagyunk, ezért ez most plusz motivációt jelent számunkra - tette hozzá.

Kép
041a6098.jpg

Német Gábor és Németh Gergely a szezonnyitó diósgyőri futamon nem tudott dobogóra állni, ezután viszont Veszprémben, a Mecsek Rallyn és Győrben is győztek. Ennek tudatában nem férhetett kétség az összetett elsőségük jogosságához. Sportemberek lévén a Zemplénben is ott szeretnék folytatni, ahol az előző viadalokon abbahagyták.

- Az időjárás szempontjából a Zemplén kiszámíthatatlan, novemberben pedig végképp - folytatta Német Gábor. - Most azonban a pályák is
érdekesek lesznek, hiszen hosszabb murvás szakaszokat is beiktat a rendező, amire korábban nem volt példa. Ettől függetlenül ezek a gyorsok mind-mind kiválóak. Kíváncsian várom az újdonságokat és azokat a gyorsokat is, ahol korábban mentünk. A mádi szakasz tavaly megviccelt, ezért nem szeretnénk félvállról venni. Ha nincs is vele szemben törleszteni valónk, de bízunk benne, hogy ezúttal hibamentesen lehozzuk ezt a feladatot, a végén pedig felejthetetlen pillanatoknak lehetünk részesei a szerencsi várban.

Ez is érdekelhet

Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna
Eldőlt, ott lesznek-e a lányok a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna.
Majkut Gergely előre lépett
SportMiskolc
A DVTK SE szakmai vezetésének döntése értelmében Majkut Gergely irányítja a klub atlétika szakosztályának szakmai munkáját.
Vincze Richárd a DVTK új sportigazgatója
Sport
Vincze Richárd, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója veszi át a DVTK sportigazgatói posztját. Hosszú távon határozott struktúrával és következetes gondolkodásmóddal működő labdarúgó szakosztályt szeretne építeni, rövid távon pedig a bennmaradás a legfontosabb feladat.
Oláh Jázmin aranyérmes
Sport
Az U15-ös korosztály tagjainak és nők számára válogató birkózó versenyt rendeztek Soltvadkerten.