Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A Roráriusz cukrászda

Létrehozva
Kép
dr. Sáfrány Gy. József képeslapja

Rábel Albert Czukrászata Miskolcon – írja a régi képeslap felirata. A ma már nem álló épületet Vay Ábrahám építtette az 1740-es években. A házat később görög kereskedők bérelték, majd 1828-ban itt nyitották meg Miskolc első cukrászdáját. Svájci cukrászok sora működtette, majd 1895-ben a Lőcséről származó Rábel Alberté lett a cukrászda, amit akkor ő rendezett be a később is megmaradt biedermeier bútorokkal. A cukrászdát 1938 novemberében vette át Roráriusz Gyula (nevét néha Rorárius formában is használta). A Roráriusz cukrászdát 1951–1952-ben 42. számú egység néven államosították, később Béke cukrászda lett, ámde a miskolciak azért mindvégig Roráriusznak vagy Rorinak hívták).

Kép
Osztie Tibor fotója

A műemlék épületet 1954–1955-ben felújították, és hozzácsatolták a mellette lévő (Széchenyi u. 3.) ház szomszédos részét is. Végül a cukrászdát és a szomszédos épületeket a városrendezés megsemmisítésre ítélte, 1971. november 25-én felrobbantották, helyén a városképbe nem illő Pátria-tömb épült fel.

Címkék

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.